Ha fizikailag aktív, boldogabb is
A fizikailag aktívabb emberek nagyobb lelkesedéssel néznek elébe a mindennapoknak, mint a mozgásban szegény életmódot folytató társaik – derült ki egy tanulmányból.
A fizikailag aktívabb emberek nagyobb lelkesedéssel néznek elébe a mindennapoknak, mint a mozgásban szegény életmódot folytató társaik – derült ki egy tanulmányból.
Élőben követhetik az interneten a rajongók Whitney Houston amerikai énekesnő szombati zártkörű temetési szertartását.
A szülők nem bízzák az orvosokra gyermekeik oltását Ungváron – közölte az ua-reporter.com. A portál szerint tavaly a városban 800 szülő nem engedte beoltatni gyermekét.
Plüsspingvint mentett nagy buzgalommal egy teljes csapat Németországban, mert több ember igazinak nézte az állatot és riadóztatta a hatóságot.
Milliókat érő karórát talált egy utcaseprő Nagy-Britanniában, mégsem tette zsebre, hanem bevitte a rendőrségre.
Egyre több kiállítási tárgyat mutatnak be a német múzeumok az interneten.
Ungváron 27 százalékkal több bűncselekményt követtek el 2011-ben, mint egy évvel korábban – hangzott el azon a sajtótájékoztatón, amelyen Ivan Cjoka ezredes, a megyeszékhely rendőrfőnöke értékelte az elmúlt esztendőt.
Egy állatorvos véletlenül végzett a világ egyik legvénebb, 33 éves macskájával, mert összetévesztette egy beteg, kóbor példánnyal.
Talán nem meglepő, de a hó szavunkat még az uráli korból örököltük. Az annál inkább, hogy feltételezhetően nem egyszerűen havat jelentett.
Egy friss kutatás eredményei szerint a digitális világban is igazolódik az ún. barátság paradoxon, amely szerint az emberek szívesebben barátkoznak olyan személyekkel, akiknek náluk bővebb a baráti köre.
End of content
End of content