Színes

Munkával a szép ünneplésért

Már hagyomány, hogy a Munkácsi 1. sz. Zrínyi Ilona Cserkészcsapat március elején rendbe szedi – Kárpátalja egyetlen – az 1848/49-es harci cselekményének helyén épített emlékmű – sajnos az év folyamán eléggé elhanyagolt, benőtt – környezetét.

Chicharito a nyolc közé „centerezte” az MU-t

A Manchester United Javier Hernández két góljával hazai pályán 2–1-re legyőzte az Olympique Marseille-t, így az első találkozó gól nélküli döntetlenje után bejutott a Bajnokok Ligája negyeddöntőjébe. A Marseille csak Wes Brown öngóljával tudott válaszolni a mexikói duplájára.

Kislányt vár David és Victoria Beckham

Kislánya születik David Beckham labdarúgósztárnak és feleségének, Victoriának – jelentette be a pár szóvivője hétfőn. „Természetesen nagyon boldogok vagyunk, és végre először elmondhatom: kislányom lesz” – mondta a boldog apa a brit sajtónak. Az 1999 óta házas párnak már van három fia, a 12 éves Brooklyn Joseph, a kilencéves Romeo James és a hatéves Cruz…

Víztisztításra is alkalmas a banánhéj

Már egy ideje sikeresen használják a banán héját a háztartásban ezüst tárgyak, bőrcipők vagy szobanövények tisztítására, brazil kutatók most további alkalmazási lehetőségét tárták fel: az aprított héj képes kivonni a mérgező fémeket a szennyezett vízből, méghozzá meglepően jó hatásfokkal.

Bayern München – Internazionale 2-3

  Olaszország utolsó, még versenyben lévő csapata hatalmas harc és egy fordulatos meccs után bennmaradt az UEFA Bajnokok Ligájában, miután idegenben, drámai csatában 3-2-legyőzte a Bayern München csapatát.

End of content

End of content