Mit ivott a kedvenc íród?
Hogy a művészemberek, így az írók-költők is olykor szívesen nyúlnak a pohár után, nem meglepő.
Hogy a művészemberek, így az írók-költők is olykor szívesen nyúlnak a pohár után, nem meglepő.
A fruktóz, azaz a gyümölcscukor túlzott mértékű fogyasztása káros is lehet az egészségre. A dietetikus tanácsa, hogy minél kevesebb cukrot használjunk édesítésre, hiszen fogyasztunk cukrokat a gyümölcsökben, tejtermékekben is.
A kutatók az utóbbi években megállapították, hogy a keveset alvó fiatalok egy sor egészségügyi problémával szembesülnek – áll egy ausztrál kutatásban.
Assisi Szent Ferenc halála napjához kapcsolódik az 1931.október 4-e óta ünnepnapként nyilvántartott nemzetközi állatnap. Assisi Szent Ferenc a legenda szerint nemcsak értette az állatok nyelvét, hanem beszélgetett is velük azt hirdette, hogy mindent szeretnünk kell, ami körülvesz minket, legyen az élő vagy élettelen. A „kedvtelési állatok” köre évről évre egyre bővebb, hiszen nemcsak kutyát-macskát tarthatunk,…
Épül az alkoholista medvék rehabilitációs központja Kárpátalján
Janukovicsnak nem volt ideje találkozni az orosz egyház fejével.
Az 1900-as évek elején a londoni British Museum egyik látogatója – megállva egy dinoszaurusz roppant méretű csontváza előtt – hosszasan szemlélte a kiállítási tárgyat, majd váratlanul felmászott a hatalmas gerincoszlopra, s kicserélte annak két csigolyáját. A teremőrök, persze, azonnal a helyszínre siettek, majd az intézmény igazgatója is megjelent, hogy kérdőre vonják az enyhén szólva is…
Kilencből mindössze két közösségi háló (a Habbo Hotel és az Xbox Live) alapértelmezés szerinti beállításai olyanok, hogy kizárólag a visszaigazolt ismerősök számára engednek hozzáférést a kiskorúak személyes adataihoz – derül ki az Európai Bizottság megbízásából készített vizsgálatokból.
Francia katonák honosították meg a rántott békacombot Minap az egyik étteremben rántott békacombot szeretett volna rendelni egy vendég, de nem volt a kínálatban, ezért arra kérte a pincért, javasoljon neki olyan helyet, ahol kapható ez a francia nemzeti eledel. A pincér tajékoztatta a vendéget, hogy Turjaremetén (Тур’ї Ремета), a Perecsenyi járásban a helyi kávézóban és…
Az egész világ ismeri a nevüket, pedig még érettségit sem szereztek: utánajártunk, miért maradt ki a középiskolából Quentin Tarantino, Peter Jennings vagy George Bernard Shaw.
End of content
End of content