Színes

  • Vízipipa: az arab szokás Magyarországon is terjed

    A vízipipázás hagyománya – amely Magyarországon is egyre elterjedtebbé válik, és több szórakozóhely, kávézó próbálja vele magához csábítani a vendégeket – eredetileg Indiából származik, de manapság az emberek döntő többsége a közel-keleti, azon belül is elsősorban az arab kultúrákhoz köti.

  • Ferenc József császár „földje”

    „Tengerre, magyar!” – hangzott el egykor Kossuth Lajos híres mondásainak egyike, melyet tettek követtek. Bár Magyarország és a szomszédos Ausztria, majd a két állam duális egyesítésével létrejött Osztrák-Magyar Monarchia rendelkezett flottával, mégsem vált soha tengeri nagyhatalommá. A flotta hajói és legénysége – magyarokkal soraiban – azonban minden elismerést megérdemelnek, hiszen nemcsak a tenger hadszínterein, hanem…

  • A korszerű magyar erdőgazdálkodás megalapozója

    Wágner Károly (1830-1879) főerdésznek, a selmecbányai Bányászati és Erdészeti Akadémia tanárának, a magyar erdészeti szaknyelv és erdészeti irodalom egyik megteremtőjének emlékére avattak emléktáblát a nevickei várhegyen ukrán és magyar erdészek.

  • A paradicsom a legegészségesebb étel

    Paradicsomot enni igen egészséges, mert ebben a növényben fordul elő a legnagyobb mennyiségben a legfontosabb antioxidáns, a likopin, és sokféle vitamint, szervezetünk számára létfontosságú elemet is tartalmaz. Amerikai kutatók összefoglaló tanulmányt írtak a paradicsomról, ami az American Journal of Lifestyle Medicine szakfolyóiratban jelent meg.

End of content

End of content