Háromszülős baba született Görögországban
Megszületett az első háromszülős baba Görögországban – számolt be róla a BBC hírportálja.
Megszületett az első háromszülős baba Görögországban – számolt be róla a BBC hírportálja.
Doktori fokozatot szerzett Kész Barnabás néprajzkutató, történész, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola (II. RF KMF) oktatója.
Az óceánokban lévő műanyagszemét éves szinten 2,5 milliárd dollár, vagyis nagyjából 714 milliárd forintnyi veszteséget jelent a világnak. Ennyit érnek ugyanis a hulladék miatt károsodott vagy elvesztett erőforrások.
A Kárpátaljai Fiatal Magyar Vállalkozók Szövetsége (KFMVSZ) és a Magyar Ifjúsági Konferencia (MIK) első ízben rendezte meg a Kárpát-medencei Fiatal Vállalkozók Konferenciáját és Találkozóját április 4-7. között. A hagyományteremtő rendezvénynek a makkosjánosi Hotel Helikon ad otthont. A program célja a Kárpát-medencei fiatal magyar vállalkozók kapcsolatépítési lehetőségeinek biztosítása, az egymástól való tanulás, valamint a szakmai fejlődés…
Minél több alkoholt fogyaszt az ember, annál inkább emelkedik vérnyomása és a stroke kockázata, és nem igaz az a korábbi elmélet, hogy a napi egy-két pohár szeszes ital véd a szélütés ellen – közölték brit és kínai kutatók nagyszabású genetikai kutatásuk eredményei alapján.
Mintegy 1,4 millióval több szót hallanak ötéves korukig azok a gyerekek, akiknek szülei naponta öt könyvet is elolvasnak nekik, mint azok, akiknek szülei soha nem olvasnak mesét – állapították meg az Ohiói Egyetem kutatói.
Világviszonylatban a halálozás 20 százaléka a helytelen táplálkozásra vezethető vissza – derül ki egy tanulmányból, amely a The Lancet című brit tudományos lapban jelent meg.
Lépést tartva a gyors technológiai fejlődéssel új szakmákat és foglalkozásokat vettek hivatalos nyilvántartásba Kínában.
Csernicskó István, a Hodinka Antal Nyelvészeti Kutatóközpont vezetője, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola nyelvésze, az MTA külső köztestületi tagja, a Kárpátaljai Magyar Akadémiai Tanács alelnöke 2019. április 2-án a Magyar Tudományos Akadémián megvédte nagydoktori disszertációját. A „150 év nyelvpolitikája: A magyar és a vele érintkező nyelvek helyzete a mai Kárpátalja területén (1867–2017): összehasonlító nyelvpolitikai…
2019. április 2-án kerül sor Brüsszelben, az Európai Parlamentben a „Human and Minority Right sin the EU’s Neighboorhood”, vagyis az „Emberi és kisebbségi jogok az EU szomszédságában” című nemzetközi tudományos konferenciára.
End of content
End of content