Képesek vagyunk azonosítani a szavakat, ahogy megszületünk
A szavak beszédből való kiválasztásához szükséges képességekkel együtt jön világra az újszülött – állapította meg egy európai kutatás.
A szavak beszédből való kiválasztásához szükséges képességekkel együtt jön világra az újszülött – állapította meg egy európai kutatás.
Kedden Párizsban ünnepélyes keretek között megkezdődött a periódusos rendszer nemzetközi éve, amelyet annak emlékére hirdetett meg az ENSZ-közgyűlés és az UNESCO, hogy Dmitrij Mengyelejev orosz tudós 150 éve alkotta meg a kémiai elemek periódusos rendszerét.
Ez a jelenség már most problémát jelent az érintett tavak környékén élő közösségek számára. Több forgatókönyv is elképzelhető a jövőre nézve.
A tervezett 24-ből második körét kezdte meg a Nap körül az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) Parker Solar Probe napszondája – olvasható a szervezet friss blogbejegyzésében.
Távolról is tudott vadat ölni lándzsájával a neandervölgyi ember – állapította meg egy új tanulmány, mely szerint a homo sapiens rég kihalt „unokatestvére ” okosabb lehetett, mint eddig vélték.
A tavalyi volt a negyedik legmelegebb év a Földön a feljegyzések 19. század közepi kezdete óta – derült ki egy független amerikai kutatócsoport elemzéséből, amely szerint 2018 ugyan hűvösebb volt a korábbi néhány évnél, ám ezt az apró hőmérsékletcsökkentést hiba lenne lehűlésként értelmezni.
Sikeresen felbocsátották pénteken azt a japán műholdat, amely a világon elsőként hoz létre mesterséges meteorzáport szórakoztató célú égi látványosságként.
A vörös húsok és a cukor globális átlagfogyasztásának felére csökkentése, a gyümölcsök, zöldségek, hüvelyesek és magvak fogyasztásának megkétszerezése jelenti a kulcsot az emberek és a bolygó egészségének megőrzéséhez – állítják kutatók.
Egy 72 éves férfin végezték el Magyarországon először az úgynevezett radioembolizációs daganatterápiát – közölte honlapján a Semmelweis Egyetem. Az eljárás a hagyományos onkológiai kezelésre nem reagáló, sebészileg el nem távolítható primer és áttétes májdaganatokban szenvedőknek adhat új reményt.
A Számvitel és Auditálás Tanszék vezetője, dr. Bacsó Róbert, nagydoktori fokozatot szerzett Ukrajnában.
End of content
End of content