Tudomány

  • Növekszik a tengeri teknősök egyedszáma

    A világon fellelhető hét tengeriteknős-fajt érintő legújabb tudományos felmérés szerint a hüllők egyedszáma általánosságban növekszik a több éve tartó védelmi erőfeszítéseknek hála, amelyek kulcsszerepet játszanak regenerációjukban, még a kisebb állományok esetén is.

  • Nemzetközi orvoskonferenciát tartottak Aknaszlatinán

    Az anyaország mellett a Kárpát-medence szinte minden magyarlakta térségéből érkeztek vendégek arra a nagyszabású egészségügyi konferenciára, amely a Kárpátaljai Magyar Egészségügyi Dolgozók Társasága (KMEDT) és a Magyar Egészségügyi Társaság (MET) közös szervezésében került megrendezésre szombaton Aknaszlatinán.

  • A homeopátia káros is lehet

    Nincs rá bizonyíték, hogy a homeopátia bármilyen betegség esetén hatékony lenne, sőt kártékony is lehet, mivel eltántorítja a betegeket a bizonyítékalapú orvoslás igénybe vételétől – fogalmazott a szerdán kiadott szakvéleményében az Európai Akadémiák Tudományos Tanácsadó Testülete (EASAC), amely javaslatokat is megfogalmazott, egyebek között a homeopátiás készítmények összetételének feltüntetésére.

  • Maja uralkodó sírját tárták fel Guatemalában

    Az előzetes kormeghatározás szerint a sír nagyjából a Kr. u. 300-350 közötti időszakból származik. Bár tulajdonosának neve a mellette talált tárgyak egyikén sem szerepel, a kutatók szerint a Wak dinasztia egyik ismert uralkodójának maradványaira bukkanhattak.

  • A hatékonyabb rákkezelést alapozhatják meg új magyar eredmények

    Gyakran ellenállóvá válnak a gyógyszerekkel szemben a daganatok, és a kezelés ellenére tovább növekednek, de ez változhat a legújabb magyar eredményeknek köszönhetően. Mint azt az MTA a hirado.hu-val közölte, az MTA Természettudományi Kutatóközpont kutatói most egy olyan terápiás módszer dolgoztak ki, amely megoldhatja ezt a problémát, és így meghosszabbíthatja a daganatos betegek életét.

  • Miért nem jó az új ukrajnai oktatási törvény a kárpátaljai magyaroknak?

    A 2017. szeptember 5-én megszavazott új ukrajnai oktatási törvény nagy visszhangot váltott ki: politikusok, oktatási szakemberek, újságírók, hétköznapi emberek tucatjai nyilvánultak meg a kérdésben. Ukrán oldalról jellemzően a jogszabály mellett, magyar részről pedig általában ellene foglaltak állást. A Hodinka Antal Nyelvészeti Kutatóközpont munkatársai közel két évtizede vizsgálják a tudományos kutatások nemzetközi módszertana alapján a kárpátaljai…

End of content

End of content