Magyar egyetemisták találmánya – kesztyűvel olvashatnak a látássérültek
Négy magyar egyetemista találmánya képviseli hazánkat a Microsoft Imagine Cup innovációs versenyének nemzetközi döntőjén idén júliusban, Seattle-ben.
Négy magyar egyetemista találmánya képviseli hazánkat a Microsoft Imagine Cup innovációs versenyének nemzetközi döntőjén idén júliusban, Seattle-ben.
Jóval a modern ember ismert bevándorlása előtt is beáramlott egy rokon embercsoport Afrikából Európába egy német kutatócsoport genetikai vizsgálatai alapján.
Az édesvízi hím halak egyötöde transznemű a szennyvizekbe került vegyi anyagokban, köztük a fogamzásgátlókban lévő hatóanyagok miatt – derült ki egy brit tanulmányból.
Július 10-én halad át a Jupiter Nagy Vörös Foltja fölött az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) Juno űrszondája, amely éppen egy éve állt sikeresen pályára a Naprendszer legnagyobb bolygója körül – közölte a NASA.
Egy friss tanulmány szerint a szennyező porrészecskék légköri koncentrációjának – köbméterenkénti – 10 mikrogrammnyi emelkedése átlagosan 9-11 évvel rövidíti meg a szennyezett területeken élők várható élettartamát.
Úttörő eredményt ért el a bolygórendszerek születésének kutatásában egy magyar szakértők vezette nemzetközi kutatócsoport: elsőként állapította meg a bolygók kialakulásakor végbemenő anyagáramlás mértékét.
Ha a szén-dioxid-kibocsátást nem sikerül csökkenteni, akkor a globális hőmérséklet minden egyes egy Fahrenheit (0,55 Celsisu-fok) növekedésével az amerikai gazdaság a bruttó hazai termék (GDP) 0,7 százalékát veszítené el, és minden további egy Fahrenheit növekedés többe kerülne az előzőnél – derítették ki amerikai kutatók.
I. Thotmesz egyiptomi fáraó régóta keresett templomának maradványaiként azonosították lengyel régészek azt a több ezer kőtömböt, amelyek egy Luxor közeli raktárban hevertek évtizedeken át.
Az ember által előidézett klímaváltozás hozzájárult a júniusban tapasztalt perzselő hőséghez Nyugat-Európában, ahol Portugáliában halálos erdőtüzek pusztítottak, és számos országban rekordokat döntő hőmérsékleteket jegyeztek fel – közölte egy nemzetközi kutatócsoport.
Nehéz felülírni a kialakult beidegződéseket, de ez akkor is lehetséges, ha erre nem kap explicit instrukciót az ember. A sikeres átírás után azonban nem tűnik el a korábban megtanult viselkedésforma, az új és a régi tudás egymás mellett létezik – állapították meg magyar kutatók.
End of content
End of content