Víz a Holdon és a Marson is?
A csillagászok egymás után jelentették be, hogy égi kísérőnknél és vörös szomszédunknál is vízre utaló jelekre bukkantak.
A csillagászok egymás után jelentették be, hogy égi kísérőnknél és vörös szomszédunknál is vízre utaló jelekre bukkantak.
Ha valaki szereti a számítógépes játékokat (és melyikünk ne szeretné?), annak mindenképpen érdemes közelebbről is szemügyre vennie a JogoBox nevű ingyenes programot.
A fekete medvék (Ursus americanus) számolási képességeiről árulkodik egy új vizsgálat, amelyben először végeztek érintőképernyős számítógépes teszteket a nagytestű húsevők bevonásával.
Az Edutus Főiskola határon túli tehetségeket gondozó szervezete, a Collegium Talentum a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolával együttműködve 2012. június 18-án, hétfőn 14.00 órai kezdettel műhelyvitát tartott.
Nem adott az agyban a térlátás képessége, az a születés után fejlődik ki, amikor az újszülöttek folyamatosan megtanulják érzékelni környezetük mélységeit.
Ausztrália legöregebb sziklarajzát találta meg egy archeológus, aki szerint az őslakosok által készített szénrajz 28 ezer éves lehet.
Egy 75 kilós felnőtt 0,75-2,25 kilogramm baktériummal él együtt. 10 ezer mikrobafaj lakik rajtunk.
Az emberi anyatej egérkísérletekben megakadályozta a HIV-vírus szájon át történő továbbadását – közölték amerikai kutatók a PLoS Pathogens című online tudományos folyóiratban.
Először a világon saját őssejtjei felhasználásával növesztett vénát ültettek be svéd orvosok egy 10 éves kislánynak – számolt be róla csütörtökön a The Lancet című orvosi folyóirat online kiadása.
A müncheni Bajor Állami Könyvtárban megtalálták Origenész, a nagy alexandriai egyházatya görög nyelvű zsoltár-magyarázatait.
End of content
End of content