Megalkották a világ legkisebb tranzisztorát
Egyetlen foszforatomból áll a világ legkisebb tranzisztora, amelynek „megépítését” ausztrál kutatók jelentették be.
Egyetlen foszforatomból áll a világ legkisebb tranzisztora, amelynek „megépítését” ausztrál kutatók jelentették be.
Űrtakarítógéppel kívánja megtisztítani a világűrt a veszélyes hulladékoktól CleanSpeace One nevű programja keretében egy tekintélyes svájci felsőfokú oktatási intézmény, a Lausanne-i Műszaki Egyetem (EPFL).
A fiatal svéd nő közel négy órán keresztül volt a klinikai halál állapotában: nem vert a szíve, leállt a légzése, testhőmérséklete pedig 13 Celsius-fokra süllyedt.
Hetven év után egyre többen látnak fantáziát a fagázas autóban, amely az elektromos járművekhez hasonlóan környezetkímélő megoldás.
Lehet, hogy át kell gondolnia a tudománynak az élet eredetéről alkotott eddigi elképzelését, amely szerint az első sejtszerű alakzatok a tengervízben fejlődtek ki.
A járási sebesség alapján megjósolható, hogy mekkora eséllyel alakul ki valakinél a későbbiekben demencia, a kézszorítás ereje pedig a szélütés valószínűségét jelezheti előre – idézte amerikai kutatók megállapítását a BBC hírportálja.
A Buxtoni Múzeum és Művészeti Galéria tulajdonában lévő „sellő” eredetét kutatják a Lincolni Egyetem tudósai, akik röntgen- és DNS-vizsgálatok segítségével próbálnak fényt deríteni a fura teremtmény titkára.
Közelebb került a valósághoz a hollywoodi Avatar című sci-fi kasszasiker világa: egy japán robot képes arra, hogy utánozza irányítója mozdulatait, irányítója pedig azt érzékeli, amit a robot.
Minden szülő rémálma az a pillanat, amikor kiderül, hogy valami nincs teljesen rendben a gyerekkel.
A Sony Tokióban mutatta be első intelligens konnektorait, amelyek automatikusan mérik és szabályozni is tudják a beléjük dugott eszközök fogyasztását.
End of content
End of content