Arcátültetést végeztek Belgiumban
Először végeztek arcátültetést Belgiumban, a beavatkozást sikerrel hajtották végre az ország észak-nyugati részében, Gent városában.
Először végeztek arcátültetést Belgiumban, a beavatkozást sikerrel hajtották végre az ország észak-nyugati részében, Gent városában.
A budapesti székhelyű Publio Kiadó gondozásában Genera Juno Tratt. (Iridaceae) címmel nemrégiben látott napvilágot Szikura Józsefnek
Elképesztő erejű képek kerültek elő egy néhai brit katona hagyatékából. Ronald Taylor utászként szolgált a II. világháborúban és 1945-ben azért vezényelték Japánba, hogy segítsen az infrastruktúra újjáépítésében – a többi között Hirosimában és Nagaszakiban.
Különös állatkísérletek segítségével kutatják a nevetés fejlődését brit tudósok: azt vizsgálják, milyen hangokat adnak ki csiklandozás közben az állatok.
A megismerő képességek hanyatlása már 45 éves kortól elkezdődhet, nem 60 év körül, ahogyan azt legtöbben gondolják – állítják kutatók.
Amerikai kutatóknak a másodperc billiomod részére sikerült eltüntetniük egy eseményt az általuk feltalált időálcával.
Kevésbé valószínű, hogy memóriaproblémákkal küzdjön az, aki kettőnél több idegen nyelvet beszél – mutatta ki nemrégiben egy kutatócsoport.
Az utóbbi évtizedek jelentős előrelépést hoztak a mellrák kezelésében. Míg az 1970-es évek elején a mellrákkal diagnosztizált nők alig több mint fele reménykedhetett ötéves túlélésben, ma ennek aránya 80 százalék fölötti.
Bevethetőnek bizonyult az első, egészséges embereken végzett teszteken a hepatitis C elleni újfajta oltóanyag.
Az Antarktiszhoz közel bizarr ökoszisztémát találtak a kutatók a tenger mélyén.
End of content
End of content