Luxuscikk lehet a csokoládé?
Emelkedik a csokoládé ára, sőt újra luxuscikké válhat a klímaváltozás következtében – állapították meg egy tanulmány szerzői.
Emelkedik a csokoládé ára, sőt újra luxuscikké válhat a klímaváltozás következtében – állapították meg egy tanulmány szerzői.
Háromdimenziós vetítőterem, halászati skanzen, dámsimogató, bivaly dagonya és madár megfigyelő hely. Épül az ökocentrum Poroszlón. A központ fő attrakciója a 600 ezer literes édesvízi akvárium. A 2,2 milliárd forintba kerülő Ökocentrumot áprilisban már szeretnék megnyitni.
Az idők „kezdetéről” származó ritka galaxist fedeztek fel a Hubble és a Spitzer űrteleszkópok segítségével, a csillagváros akkor keletkezett, amikor a világegyetem „mindössze” 750 millió éves volt.
A kutatók hosszú ideje igyekeznek kideríteni, hogy a kígyók, melyek nem rendelkeznek külső fülekkel, hogyan érzékelik a hangokat. Egy új vizsgálat azt mutatja, hogy a hanghullámok vibrációkat idéznek elő a kígyó koponyájában, melyet a belső fül „meghall.”
Az MTVA-Sajtóadatbank összeállítása a 2011. év felfedezéseiből és tanulmányaiból: KÉMIA május – Mesterséges fotoszintézissel állítottak elő hidrogént dél-koreai kutatók, akik az eddigi kísérleti eljárásoknál hatékonyabb módon jutottak a vízből nyerhető üzemanyaghoz. november – A periódusos rendszer három új elemének elnevezését hagyták jóvá, a 110-es rendszámú elem a darmstadtium (Ds), a 111-es a röntgenium (Rg), a…
Brit természetvédők és kutatók arra keresik a választ, hogy a madarak éneke hatással van-e az emberek mentális állapotára – a kedélyállapotra, kreativitásra és viselkedésre.
A téli napforduló hajnali szertartásán Stonehenge-ben jó ómennek értékelték a napkeltét a druidák, akik szerint 2012 rendkívülien jó év lesz.
Brit kutatók taxisofőrökön vizsgálták meg, a sok tanulás valóban megváltoztatja-e fizikailag az agyat.
Az MTVA-Sajtóadatbank összeállítása a 2011. év felfedezéseiből és találmányaiból:
Két évtizedes kutatás után a kanadai tudósok engedélyt kaptak rá, hogy embereken is alkalmazzák a Nyugat-Ontario Egyetemen kifejlesztett HIV-vakcinát. Az első kísérletekre jövő januárban kerül sor.
End of content
End of content