Különleges jelenség: hét bolygó is látható az éjszakai égen
A Naprendszer hét nagy bolygójának együttállása figyelhető meg ezen a héten az égbolton.
A Naprendszer hét nagy bolygójának együttállása figyelhető meg ezen a héten az égbolton.
A torinói lepel, amibe a hagyomány szerint a keresztre feszítés után Jézus testét helyezték el a temetésig, több mint száz éve foglalkoztatja a tudósokat. Rengeteg vizsgálat próbálta felderíteni az eredetiségét, sokszor bebizonyították már, hogy a relikvia valódi, és azt is, hogy hamisítvány.
Nagy valószínűséggel a babiloni katonák vitték magukkal, amikor kifosztották Nippur szentélyeit.
Míg 2011 a bolygófelfedezések éve volt, 2012-ben megtalálhatják a Föld első igazi „ikertestvérét” – vélik a NASA szakemberei.
Stonehenge eredeti körének megépítésénél felhasznált kövek pontos származási helyét határozták meg brit geológusok.
Ritka feketetorkú fülemüléket fedeztek fel kínai és svéd kutatók a Kína középső részén elterülő Csin-hegységben (Qinling).
A Kelet-Afrikában honos, föld alatti üregekben élő, költőien csúf állat, a csupasz turkáló (más néven sivatagi vakondpatkány, tudományos nevén Heterocephalus glaber) különleges képességei régóta izgatják a tudósok fantáziáját. Most sikerült megfejteni az egyik meghökkentő tulajdonságának titkát.
A lancashire-i Silverdale-ben talált 201 darabos ezüstkincsről kiderült, hogy azokat egy bizonyos Airdeconut nevű viking király ideje alatt készítették.
A NASA újabb nagyszerű és áthallásos űrfotót publikált karácsony környékére.
Az A-vitamin hiányának korai tünete a szem érhártyájának, a retina rendellenességének következtében alakul ki a farkasvakság.
End of content
End of content