Az interneten is elérhető a hősi halottak kutatható adatbázisa
A most elérhetővé tett veszteségi adatsorok három fő forrásból származnak.
A most elérhetővé tett veszteségi adatsorok három fő forrásból származnak.
Évekkel Siemens előtt feltalálta a dinamóelvet, elismerést mégsem kapott érte.
Viktória királynő orvosa volt az első, aki a betegek hasnyálmirigyében apró kristályokat fedezett fel.
Nevéhez fűződik a Jupiter holdjainak, a Szaturnusz gyűrűinek, valamint a napfoltoknak a felfedezése is.
Összesen 77 fajt azonosítottak az üledékből, ami egyedülálló.
Vannak olyan történelmi rejtélyek, amelyek talán soha nem oldódnak meg.
A két felfedező mintegy 3650 kilométer hosszú utat tesz meg a fagyos vidéken.
Elsőként írta le a később róla elnevezett betegséget, az Alzheimer-kórt.
A Vuity az első szemcsepp az életkorral összefüggő homályos közeli látás kezelésére.
Hibrid formában tartotta meg 2021. évi közgyűlését a Kárpátaljai Magyar Akadémiai Tanács (KMAT) december 16-án.
End of content
End of content