Egy üstökös tart a Föld felé
Olyan fényes, hogy szabad szemmel is látható.
Olyan fényes, hogy szabad szemmel is látható.
A II. RF KMF Történelem- és Társadalomtudományi Tanszéke, valamint Lehockzy Tivadar Társadalomtudományi Kutatóközpontja bemutatta a Kárpátalja története. Örökség és kihívások című monográfiát.
A stroke vezető halálok, amely a világon minden hatodik embert érint.
A Nobel-díj több száz tudós életét változtatta meg visszafordíthatatlanul.
1963. november 22-én Lee Harvey Oswald sikeres merényletet hajtott végre az Egyesült Államok 35. elnöke, John Fitzgerald Kennedy ellen.
A GULÁG-GUPVI-kutatók Nemzetközi Fórumát az Európa-Magyar Házban rendezték meg.
Az elhunytak hozzátartozói évtizedekig nem állíthattak emléket szeretteiknek.
Az újkori történelem legvéresebb és leghosszabb ütközete totális német vereséggel zárult.
201 éve, 1820. november 18-án az amerikai Nathaniel Palmer fókavadász, hajóskapitány az elsők egyike volt, aki felfedezte az Antarktiszt.
Szakál Imre, Braun László, Kész Barnabás és Molnár Ferenc honosította doktori fokozatát.
End of content
End of content