Új repülő motort építenek városi közlekedésre
Egy technológiai startup cég bejelentette, hogy kétmillió dolláros anyagi forrást szerzett egy új repülő motorkerékpár prototípusának kifejlesztésére.
Egy technológiai startup cég bejelentette, hogy kétmillió dolláros anyagi forrást szerzett egy új repülő motorkerékpár prototípusának kifejlesztésére.
A Kárpátaljai Magyar Akadémiai Tanács, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Hodinka Antal Nyelvészeti Kutatóközpontja és a Lehoczky Tivadar Társadalomkutató Központja Kárpátalja 100 éve – Értékteremtő tudomány: a magyar társadalomtudományi kutatások hasznosulása Kárpátalján címmel szervezett konferenciát november 13-án. A rendezvényt a főiskola Győr termében tartották.
A Magyar Tudomány Ünnepéhez kapcsolódóan november 8-án negyedik alkalommal rendezték meg a Partium-régió multidiszciplináris konferenciáját. Az eseménynek a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem adott otthont.
Egy magzat elvesztése mindig borzalmas érzés, de talán a legrosszabb az úgynevezett csendes vetélés. Ilyenkor ugyanis semmi sem utal arra, hogy gond lenne, a baba szívhangja mégsem dobban meg a kontrollvizsgálat alkalmával. Ebben pedig bizonyítottan szerepet játszik a levegő minősége is.
Mélyreható és hosszú távú változások nélkül a világ kimondhatatlan emberi szenvedésekkel néz szembe.
Az Izraeli Műszaki Egyetem diákjai kifejlesztettek egy új technológiát, amellyel méhek közreműködése nélkül készítettek mézet egy genetikailag módosított baktérium felhasználásával – jelentette be csütörtökön az intézmény.
A sunbotok hasonlóan működnek, mint a napraforgók – ahogy a nap az égen halad, folyamatosan követik, így jóval több energiát képesek felvenni, mint a régi technika.
Megtartották a Fiatal Kárpátaljai Magyar Kutatók Konferenciáját a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán november 8-án.
Kísérletképpen pilóta nélküli repülő szerkezettel spricceltek szét vegyszert a Tanzániához tartozó Zanzibár szigeten a malária megelőzése céljából.
Nagy-Britannia első városát, Blick Meadet egy ősi forrás közelében fedezték fel a Salisbury-fennsíkon, és a legújabb leletek alapján a régészek azt állítják, hogy a település egykori lakosai építhették a világ egyik legrejtelmesebb építészeti csodáját, a Stonehenge-t.
End of content
End of content