Gyorsreagálású határvédelmi egységet hoz létre Ausztria
Különleges, gyorsreagálású határvédelmi egység létrehozását jelentette be az új osztrák belügyminiszter, megakadályozandó a három évvel ezelőttihez hasonló migránsáradat bejutását az országba.
Különleges, gyorsreagálású határvédelmi egység létrehozását jelentette be az új osztrák belügyminiszter, megakadályozandó a három évvel ezelőttihez hasonló migránsáradat bejutását az országba.
A külhoni magyar kisközösségek, vállalkozások, egészségügyi intézmények családbarát tevékenységét támogató pályázatok, valamint képzések, táborok is szerepelnek a „2018 a külhoni magyar családok éve” Kárpát-medencei programjai között, amelyekre összesen egymilliárd forint áll rendelkezésre – mondta a nemzetpolitikáért felelős államtitkár kedden Budapesten, sajtótájékoztatón. A tematikus év nyitórendezvénye február 2-án lesz.
Húsz nap után befejeződött a tűzoltás a nagymajtényi (Moftinu Mare) gázkútnál – közölte szombaton a romániai katasztrófavédelem (ISU) Szatmár megyei egysége.
A határon túli magyarság szempontjából kulcsfontosságú, hogy Brüsszel a többi kisebbség helyzete mellett végre az őshonos nemzeti kisebbségek ügyével is foglalkozzon – jelentette ki a Fidesz frakcióvezetője Budapesten kedden, mielőtt nyilvánosan aláírta a Minority SafePack kisebbségvédelmi európai polgári kezdeményezést, amelyet az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója indított el.
Az elmúlt 30 év legnagyobb táboroztatási programját ünnepeljük – mondta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere csütörtökön az Erzsébet-karácsony záróeseményén a budapesti Erkel Színházban.
Elutasította a román szabadalmi és védjegy hivatal az összes Tiltott Csíki Sör márka bejegyzését – közölte a kolozsvári Maszol.ro hírportál szerdán. A székelyföldi Csíkszentsimonban működő cég többségi tulajdonosa, Lénárd András arról tájékoztatta a lapot: nem fellebbeznek a döntés ellen, visszavonják a romániai védjegykérelmet, mivel az európai uniós márkahivatalnál sikerült már levédetniük a termékneveket.
Kigyulladt egy földgázkút a Szatmár megyei Nagymajtényban (Moftinu Mare), három megye tűzoltói küzdenek a lángokkal a román-magyar államhatártól mintegy tíz kilométerre fekvő településen.
Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke vehette át kedden Budapesten a Duna Televízió által alapított, az idén hatodik alkalommal odaítélt Duna-díjat, amelyet az egy nemzetben gondolkodás előmozdításában partner személyeknek, szervezeteknek ítélnek oda.
Kiterjesztette az Országgyűlés az életkezdési támogatást és a Start-számla nyitásának lehetőségét a külföldön élő magyar gyermekekre is.
Háromnapos óvodai projektpedagógiai képzés kezdődött pénteken Nagyváradon a Kárpát-medencei óvodafejlesztési program keretében.
End of content
End of content