A ráti gyermekotthon javára gyűjtenek Felvidéken
A ráti családközpontú gyermekotthon lassan a Felvidéken is fogalommá válik.
A ráti családközpontú gyermekotthon lassan a Felvidéken is fogalommá válik.
Az Országgyűlés 2015-ben a határon túli magyarság iránt viselt – az alaptörvényben is rögzített – felelősségnek megfelelve november 15-ét a magyar szórvány napjává nyilvánította. Ezen a napon született és halt meg Bethlen Gábor (1580–1629) erdélyi fejedelem.
Mintegy 21,5 milliárd forintos forrásból elindul a Kárpát-medencei óvodafejlesztés második üteme, amelynek keretében 77 új óvoda, bölcsőde épül és 250 intézmény újul meg 2019 végéig – jelentette be Grezsa István kormánybiztos keddi budapesti sajtótájékoztatón.
A Kárpát-medencei Magyar Gazdák Egyeztető Fóruma (KEF) hatékonyan segíti a térség magyar gazdálkodóinak munkáját és együttműködését. A közel húsz tagszervezetből álló fórum összefogását jól mutatja az is, hogy idén 1600 határon túli magyar gazda adományozott búzát – karitatív szervezeteken keresztül – rászoruló határon inneni és túli magyar gyermekeknek a Magyarok Kenyere program keretében.
Az 1956-os forradalomra emlékezve a Budapesti Egyetemi Katolikus Gimnázium és Kollégium 7. a osztálya meglátogatta a gimnázium munkácsi testvériskoláját.
A Művészeti Karaván és az Irodalmi Karaván című meghívásos pályázatokon keresztül csaknem 10 millió forinttal támogatja a külhoni magyar kultúrát az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) Kultúráért Felelős Államtitkársága.
A Csallóköz: ez a hosszúkás alakú természeti táj, Európa legnagyobb szárazföldi szigete és azon belül Dunaszerdahely, a Csallóköz központja lett október végén a magyar ifjúság szigete.
A külhoni magyar családok éve lesz 2018 – mondta Szilágyi Péter nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár csütörtök reggel az M1 aktuális csatornán.
Két személyt sebesített meg hétfőn reggel egy medve a dél-erdélyi Fogarason – közölte az Agerpres hírügynökség.
Eredetileg október 20-ig pályázhattak volna a felvidéki kis- és közepes vállalkozások a magyar kormány által felajánlott ötmilliárd forintnyi vissza nem térítendő támogatásra – írja a kamaraonline.hu.
End of content
End of content