Elsősorban a magyarországi tévéket nézik az erdélyi magyarok
Egy a médiafogyasztási szokásokról készített friss felmérés szerint elsősorban a magyarországi tévéket nézik az erdélyi magyarok.
Egy a médiafogyasztási szokásokról készített friss felmérés szerint elsősorban a magyarországi tévéket nézik az erdélyi magyarok.
Idén a negyedik alkalommal adták át a Duna Televíziós Díjat.
25. alkalommal került megrendezésre december 11–13. között a Nemzetközi Betlehemes Találkozó Debrecenben.
Sántha Attila székelyföldi nyelvész szerint a Duna, a Fekete tenger, a Prút és a Dnyeszter folyók által határolt területen lehetett az a Csigla mező, ahová a középkori krónikák szerint visszavonult Attila hunjainak maradéka.
Felkerült az UNESCO szellemi világörökségi listájára a legényes tánc. Elősegítette a kultúrák közti párbeszédet és a társadalmi kohéziót – áll az indoklásban. A legényesnek – tájegységtől függően – több típusa is van Erdélyben.
Márton Áron-emlékévet hirdet a nemzetpolitikai államtitkárság, az idén december 24-én induló és 2016. december 24-én záruló rendezvények között jubileumi konferenciák, rendhagyó történelemórák és fiataloknak szóló vetélkedők egyaránt szerepelnek.
A Szegedi elnevezést nem használhatják a Szerbiában és a Partiumban élő termesztők, saját márkát viszont építhetnének a határon túli kiváló magyar termékeknek.
A projekt egy karitatív célú faültetési program, amelynek célja a kárpátaljai rászoruló családok anyagi megsegítése.
A lehetőségeket tekintve komoly ajándéknak nevezte Kövér László, az Országgyűlés elnöke szombaton a vajdasági Muzslyán azt a tornatermet, amely a szórványban élő magyar középiskolások számára épült magyar támogatással.
Nem lehetséges a jó viszony Magyarország és Szlovákia között a felvidéki magyar iskolák fennmaradása nélkül – mondta Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke csütörtökön A felvidéki magyar oktatás című konferencián.
End of content
End of content