Magyar film is lesz a Transilvania Filmfesztiválon
Magyar filmeket is vetítenek a XIII. Transilvania Nemzetközi Filmfesztiválon (TIFF), amelyen az idén elhunyt Jancsó Miklósról emlékeznek meg.
Magyar filmeket is vetítenek a XIII. Transilvania Nemzetközi Filmfesztiválon (TIFF), amelyen az idén elhunyt Jancsó Miklósról emlékeznek meg.
Vukovár-Szerémség megye egyes települései még mindig víz alatt vannak, a szomszédos Bród-Szávamente megyében a visszavonuló árhullám után járványveszély van, ezért megkezdték a fertőtlenítést és a fertőzést terjesztő állatok elpusztítását – írta a horvát közszolgálati televízió (HRT) pénteki internetes oldalán.
A szlovák–magyar kapcsolatok nyitott kisebbségi kérdéseiről és más aktuális témákról tanácskozott Orbán Viktor kormányfő Berényi Józseffel, a Magyar Közösség Pártjának (MKP) elnökével múlt csütörtökön a felvidéki magyar párt pozsonyi székházában, ahová a miniszterelnök a Globsec kül- és biztonságpolitikai fórum keretében tartott V4-es miniszterelnöki találkozó után látogatott el Martonyi János külügyminiszter társaságában.
„Eggyéválófélben” van a nemzet, miután sikerült megfordítani azt a folyamatot, amelyben „szétfejlődött, elhidegült” egymástól a sokfelé szakított magyarság – mondta egy minapi győri európai parlamenti választási kampányrendezvényen a Fidesz–KDNP listájának harmadik helyén induló erdélyi magyar politikus.
Magyarországi és felvidéki középiskolások részvételével péntektől vasárnapig tartják a Rákóczi Szövetség Felvidéki Séta elnevezésű programját.
A jelenlévő 194 képviselőből 186 támogatta és csak 5 ellenezte a dokumentum tervezetének elfogadását. Két képviselő tartózkodott, hatan pedig nem szavaztak. A belgrádi parlamentnek 250 képviselője van.
A Magyar Művészeti Akadémia (MMA) film- és fotóművészeti tagozata – csatlakozva az Égtájak Kulturális és Közművelődési Egyesület Határon túli filmek bemutatója című, immár évek óta hagyományosan az Uránia Nemzeti Filmszínházban zajló filmmustrájához – idén első alkalommal rendezi meg a Kárpát-medencei magyar filmművészek találkozóját.
Katasztrofális a helyzet a hatóságok szerint az árvíz sújtotta Szerbiában és Bosznia-Hercegovinában; Szerbiában Aleksandar Vučić kormányfő szerint „ezer éve” a legsúlyosabb árvíz pusztít.
A három napja tartó esőzések miatt több ezer embert kellett evakuálni Szerbiában és Bosznia-Hercegovinában, a mentőakcióba pénteken már Oroszország, Macedónia, Koszovó és az Európai Unió is bekapcsolódott.
Azoknak a magyarországi lakhellyel rendelkező választópolgároknak, akik a május 25-i európai parlamenti választás idején nem tartózkodnak Magyarországon, május 17-én 16 óráig kell felvetetniük magukat a külképviseleti névjegyzékbe.
End of content
End of content