Kárpátalja expressz 2013-ban is
Újabb útvonalon, széles nyomtávon is közlekedik a különvonat.
Újabb útvonalon, széles nyomtávon is közlekedik a különvonat.
Az államhatárokon kívül élő kisebbségi nemzeti közösségekkel való kapcsolattartásról Párizsban rendezett miniszteri szintű nemzetközi konferencia szünetében nyilatkozva Németh Zsolt azt a reményét fogalmazta meg, hogy Magyarországon az anyaországi felelősségtudat tovább fog erősödni a jövő évi választások után, amikor a határon túli nemzeti közösségeknek már képviselői is lesznek a parlamentben.
A Nemzetgazdasági Minisztériumban Budapesten 2013. június 25-én tartották meg a Kárpát-medencei Környezetipari Fórumot a környezetiparban rejlő határon túli együttműködések lehetőségéről.
A mintegy háromezer fős Mezővári lakó több mint hatszázezer forintot gyűjtöttek össze Tahitótfalu bajba jutott lakosainak megsegítésére – tudta meg az Alfahír.
A református vallás alapjául szolgáló Heidelbergi Káté megjelenésének 450 éves évfordulója alkalmából Debrecenben összeül a Kárpát-medencei Magyar Református Egyház közös zsinata június 28-án.
Az erdélyiek büszkék lehetnek arra, hogy Sütő Andrásnak itt ígért könnyű álmot édesanyja, itt virágzott ki számára a könyvek nyelve, a mesékből örök igazságokat nemesítő csodálatos magyar szó – mondta vasárnap Székelyudvarhelyen a hét éve elhunyt Kossuth-díjas író első romániai szobrának felavatásán Fekete György, a Magyar Művészeti Akadémia (MAA) elnöke.
Több mint 17 ezer diák utazhat a Határtalanul tanulmányi kirándulási program keretében a következő tanévben – mondta el az idei pályázati eredményeket ismertetve a nemzetpolitikai helyettes államtitkár pénteken az MTI-nek.
A Magyarország-Szlovákia Határon Átnyúló Együttműködési Program keretében elkészült a magyarországi Lábatlan és a Duna túlpartján található szlovákiai Karva közötti révátkelő, amely személyszállításra alkalmas.
Az őshonos kisebbségek helyzetéről szóló, Európa Tanács számára készülő jelentésről, és a tervezett régióátalakításokról volt szó többek között az Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottság autonómia albizottságának és a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma (KMKF) regionális önkormányzati munkacsoportjának múlt szerdai budapesti ülésén. Az ülésen szó volt a különböző európai polgári kezdeményezések állásáról is.
Gyulafehérváron nagyméretű emlékművet készítenek az 1918-as – Erdély és Románia egyesülését kimondó – nagygyűlés századik évfordulójára – közölték csütörtökön a város, Fehér megye és a román kulturális tárca illetékesei.
End of content
End of content