Nagy csalódásokat hozott 2012 a magyar közösségnek
A választások éve volt 2012 a határon túli magyar közösségek számára, és egyáltalán nem sikerült komoly eredményeket elérni, a kormányokból kiszorultak a magyar erők.
A választások éve volt 2012 a határon túli magyar közösségek számára, és egyáltalán nem sikerült komoly eredményeket elérni, a kormányokból kiszorultak a magyar erők.
Az Erdélyi Magyar Néppárt szerint a Romániai Magyar Demokrata Szövetség becsapta az erdélyi magyarokat azzal, hogy a választások előtt titkos egyezséget kötött a Szociálliberális Unióval a közös kormányzásról.
Répás Zsuzsanna szerint a megvalósítás éve volt 2012 a nemzetpolitikában.
Konszolidálódott az intézményrendszer, előbbre léptünk a határ menti térségek fejlesztésénél, az oktatáspolitikában, de nem szabad „hátradőlni” – véli Németh Zsolt.
A szlovák és cseh politikusok továbbra is elutasítják a második világháború utáni Benes-dekrétumok felülvizsgálatát – állapította meg múlt szerdai nyilatkozatában Bagó Zoltán fideszes európai parlamenti (EP) képviselő.
Írásos szándéknyilatkozat létezett a romániai választásokon győztes Szociálliberális Szövetség (USL) és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) között a közös kormányzásról – erősítette meg szerdán az MTI-nek Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
A révkomáromi Selye János Egyetem (SJE) rektora szerint az intézmény elkerülheti a szlovák oktatási tárca által korábban jelzett leminősítést, mivel a kormány egyelőre nem terjeszti a törvényhozás elé a javaslatot.
Egy kulturális civil szervezet mellett tízen kaptak Nemzetiségekért Díjat, az idei elismeréseket Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere adta át kedden, a nemzetiségek napján a Parlamentben.
Egyszerre kezdett kormányalakítási konzultációt hétfőn Traian Basescu román államfő valamennyi parlamenti párt vezetőjével: az előzetes nyilatkozatok alapján a pártok Victor Ponta szociáldemokrata miniszterelnökön kívül nem javasolnak mást a december elejei választások után megalakítandó új kormány élére.
A kisebbségek napján kerül átadásra a Kisebbségekért Díj, valamint A Magyar Nyelv Hivatalos Használatáért Díj.
End of content
End of content