Támogatás határon túli magyar íróknak
Tíz és fél millió forinttal segíti 15 külhoni magyar író és irodalmár szépirodalmi, műfordítói vagy kritikai munkáját az Emberi Erőforrások Minisztériuma.
Tíz és fél millió forinttal segíti 15 külhoni magyar író és irodalmár szépirodalmi, műfordítói vagy kritikai munkáját az Emberi Erőforrások Minisztériuma.
A Szerb Statisztikai Hivatal csütörtökön hozta nyilvánosságra a tavalyi év októberében lezajlott népszámlálás, nemzetiségekre vonatkozó eredményeit.
Mihály Zoltán a határon túli magyarság életét, építészetét, a Trianon előtti Magyarország történelmi tájait bemutató fotóiból nyílik kiállítás Kárpát-koszorú – Csángóföldtől Őrvidékig címmel hétfőn a budapesti Hubay Jenő Zeneiskola kiállítótermében.
A december 9-i romániai parlamenti választások után befogadóbbá válhat a Romániai Magyar Demokrata Szövetség.
Székely gyors–Csíksomlyó expressz néven egy szerelvényként indul majd 2013. május 17-én Magyarországról a csíksomlyói búcsúba a pünkösdi zarándokvonat, és jön vissza május 20-án – jelentették be sajtótájékoztatón, Budapesten.
A Rákóczi Szövetség és Kisebbségekért – Pro Minoritate Alapítvány szeretnék megjutalmazni azon településeket, amelyek a szlovákiai népszámláláson pozitív eredményt értek el. Az érintett községek december 7-re kaptak meghívást Budapestre a Magyar Parlament Delegációs termébe.
Répás Zsuzsanna, nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár szerint a külhoni magyarok gyarapodásának az etnikai alapon szerveződő pártok jelentik a zálogát.
Hajdúdorog adott otthont szombaton az idén negyedik alkalommal megrendezett Kárpát-medencei ökumenikus nagytalálkozónak, amelyen világi és egyházi méltóságok a határon túli magyar közösségek megmaradásáért és az összmagyar összefogásért emeltek szót.
Háromszázhúsz négyzetméteres román zászlót helyeztek ki a közigazgatási palota épületére Szatmárnémetiben. A hivatalos információk szerint a közelgő román nemzeti ünnep tiszteletére tették ki. A negyven százalékban magyarlakta városban viszont felháborodást keltett a gigantikus lobogó – számolt be róla a Duna Televízió Híradója.
Tart a Rákóczi Szövetség beiratkozási programja, melynek keretében iskolakezdési támogatást nyújtanak át szeptember óta a felvidéki magyar elsősök szüleinek, hogy gátat szabjanak az asszimilációnak.
End of content
End of content