Interneten a legrégebbi erdélyi magyar folyóirat teljes anyaga
Digitalizálták, és már az interneten is elérhető a legrégebbi, ma is megjelenő erdélyi magyar folyóirat, a 150 éves Keresztény Magvető teljes anyaga.
Digitalizálták, és már az interneten is elérhető a legrégebbi, ma is megjelenő erdélyi magyar folyóirat, a 150 éves Keresztény Magvető teljes anyaga.
Aláírták a moldvai magyar oktatási programról szóló megállapodást.
A magyar költségvetés nehéz helyzete ellenére az oktatási ágazat jelentősen tudta növelni a külhoni magyaroknak szánt támogatásokat az elmúlt két évben – írta az oktatási államtitkárság a kormány megalakulásának közelgő második évfordulója alkalmából az MTI-hez eljuttatott összegzésében.
Az utóbbi napokban a RegioJet megállói közül a Komárom-Pozsony vasúti szakasz több pontján is kétnyelvűsítették a települések megnevezéseit.
Nyolc magyar fiatalra támadtak vasárnapra virradó éjjel szlovák bőrfejűek Pozsonyban, amiért magyarul beszéltek – tudta meg a Magyar Nemzet.
A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) különálló magyar karát megalapító kormányhatározat visszavonását javasolja a Ponta-kormánynak Ioan Mang román oktatási miniszter, aki csütörtökön felkereste a tanintézményt. Mang a román és magyar oktatókkal folytatott konzultáció után újságírók előtt azt állította: a különálló karhoz „azok sem ragaszkodnak, akik magyar tagozatot szeretnének”, ezt a megoldást szerinte csak a…
A Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetsége a Nemzeti Erőforrás Minisztériummal együttműködve megalakította a Kárpát-medencei Családláncot, amelynek célja, hogy felkutassa és összefogja a határon túli magyarlakta területeken a családdal foglalkozó civil szervezeteket.
Újabb felvidéki magyarok fordulnak a strasbourgi emberi jogok európai bíróságához szlovák állampolgárságuk elvesztése miatt – hangzott el Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának (EMT) elnöke és a három érintett közös szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.
A Thália Színházban csütörtökön kezdődik a Határon Túli Magyar Színházi Szemle. A Kárpát Expressz szerdai adásában Lantos Anikó fesztiváligazgató méltatja az összmagyarság egyik legfontosabb kulturális eseményét.
A vasárnapi szerbiai választások nem hivatalos eredményei szerint két vajdasági magyar pártnak – a Vajdasági Magyar Szövetségnek (VMSZ) és a Magyar Polgári Szövetség (MPSZ) – Mindannyian együtt elnevezésű többnemzetiségű kisebbségi tömörülésnek – lesz képviselője a belgrádi parlamentben.
End of content
End of content