Újítás a román iskolákban: helytörténetet is tanulnak történelemórán
Az új román oktatási törvény értelmében megnövelték a választható tantárgyak óraszámát, innen jött az ötlet, hogy beiktassák az órarendbe Szatmár történelmét.
Az új román oktatási törvény értelmében megnövelték a választható tantárgyak óraszámát, innen jött az ötlet, hogy beiktassák az órarendbe Szatmár történelmét.
Románia a számára kedvezőtlen energiaszerződések felbontását és újratárgyalását tervezi, ugyanakkor kilátásba helyezte, hogy növelni fogja a Petrom olajipari cég által, a kőolaj kitermelése után fizetendő járadékot.
Az utolsó ülését tartotta március 21-én a Radičová-kormány. A galántai Samsung támogatásáról nem határoztak. A komáromi hajógyárral kapcsolatban jelentést fogadtak el.
A határon túli magyarság egyre nagyobb arányban szerepel a magyar közmédiában, a nekik szóló rétegmagazinok mellett a fő műsoridőben sugárzott hír- és háttérműsorok is foglalkoznak ügyeikkel – közölték a közmédiumok vezetői, akik a Kárpát-medencét és a diaszpórát érintően számoltak be a magyar nyelvű közszolgálati média helyzetéről az Országgyűlés Nemzeti összetartozás bizottságának keddi ülésén.
Jelentősen csökkent a csehországi magyarok száma az elmúlt évtizedben – tudta meg az MTI Josef Skrabaltól, a Cseh Statisztikai Hivatal lakossági statisztikai osztályának igazgatójától.
Hivatalosan is megkezdődött a kínai nyelv tanítása harmincnál is több szerbiai általános és középiskolában hétfőn.
Elkészült Erzsébet királyné, Sissi mellszobrának másolata Kolozsváron. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) a reprodukciót az eredeti, a kommunizmus évtizedeire eltávolított bronzszobor helyére, a Fellegvár hegyoldalába vagy annak közvetlen környékére szeretné elhelyeztetni.
A Mi Szlovákiánk Néppárt szerint egyértelműen etnikai problémát jelez a vár leégése.
Akár intézményes keretek között is oktatnának a marosvásárhelyi orvosi egyetemen az anyaországi tanárok, hogy így támogassák a magyar kart. Az erdélyi magyar egyetemi vezetők a hatékonyabb érdekképviselet reményében rektori konferencia alapítását tervezik.
Internetes hírújságot indított március 15-én a Civil Együttműködési Tanácskozás (CET).
End of content
End of content