Berényi: nem vehető el a szlovák állampolgárság
Az alkotmány egyértelműen fogalmaz – nyilatkozott a Kossuth Rádiónak az MKP elnöke, aki bízik benne, hogy az alkotmánybíróság állást foglal az ügyben.
Az alkotmány egyértelműen fogalmaz – nyilatkozott a Kossuth Rádiónak az MKP elnöke, aki bízik benne, hogy az alkotmánybíróság állást foglal az ügyben.
A Magyar Koalíció Pártja (MKP) szerdán felszólította a szlovák kormányfőt, indítson vizsgálatot a kisebbségi kultúrák idei támogatásának kivizsgálására.
A román posta versenyt hirdetett meg, amelynek a győztese az a diák lesz, aki szeptember elejéig a legtöbb képeslapot kapja a világ bármely részéről.
A magyar nyelvű orvosképzést ért negatív diszkrimináció ellen kíván fellépni a Romániai Magyar Orvos és Gyógyszerész Képzésért Egyesület együtt a Bolyai Kezdeményező Bizottsággal.
Távozik a Bethlen Gábor alapkezelő éléről Ulicsák Szilárd és az igazgatóság több tagja – erősítette meg az MTI információját a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium nemzetpolitikai államtitkársága kedden.
600 millió euróból épül a Nemzet Megmentése Székesegyház Bukarest közepén, egy 125 m magas épület, amely magasabb lesz, mint a Ceauşescu által épített megalomán Nép Háza – mutat rá a Deutsche Welle egy frissen készített dokumentumfilmben.
A Kárpátalja Expressz az idén indul másodszor útnak, és ez alkalommal érinti a Felvidéket is, Királyhelmec lesz a második megálló.
Határon túl is terjed a Nemzeti Vágta intézménye. Idén először rendezték meg a székelyföldi előfutamot.
Felvette a magyar állampolgárságot, majd döntésének következményeit vállalva mindezt nyilvánosságra is hozta egy szlovákiai magyar állampolgár.
Egy év alatt 105-re emelkedett azoknak a száma, akik a volt Fico-kormány állampolgársági törvénye miatt elvesztették szlovák állampolgárságukat – írja az Új Szó című pozsonyi napilap pénteken.
End of content
End of content