Üzenetet visz a vonat Csíksomlyóra
Egyek vagyunk – ezzel az üzenettel robog majd pünkösdkor Csíksomlyóra a két zarándokvonat. Az egyik a jól ismert Székely Gyors, a másik Csíksomlyó Expressz néven közlekedik majd 1600 utassal.
Egyek vagyunk – ezzel az üzenettel robog majd pünkösdkor Csíksomlyóra a két zarándokvonat. Az egyik a jól ismert Székely Gyors, a másik Csíksomlyó Expressz néven közlekedik majd 1600 utassal.
Az Európában élő őshonos kisebbségek jogairól, azon belül az egyes autonómiák működéséről volt szó a Kalondán és Ipolytarnócon a hétvégén megrendezett szakmai tanácskozáson.
Kecskemét város polgármesteri hivatalában május 5-én sajtótájékoztatón jelentette be dr. Zombor Gábor polgármester, hogy a Felvidék.ma hírportált egymillió forint támogatásban részesíti, Kárpátalján pedig egy internetes rádió működésére ötszázezer forintot adományoz.
Több épület romba dőlt Lorca városában, amikor 5,1-es erősségű földrengés rázta meg Spanyolország délkeleti térségét – közölték a helyi televíziók.
Az Európai Unió elért „történelmének legmélyebb pontjára” – mondták a Schuman-nyilatkozat 61. évfordulója alkalmából Firenzében összegyűlt politikusok és szakértők, akik szerint az EU-nak nincs megfelelő legitimációja és elvesztette kezdeti lendületét.
Hosszú út vezetett el oda, hogy határon innen és túl együtt tudjuk természetesen együtt ünnepelni az európai összetartozás napját. A soros magyar elnökség egy különleges rendezvénysorozattal ,,spékelte meg” ezt a napot: Budapest mellett hét szomszédos ország magyar és nem magyar közösségei emlékeztek meg az európaiságunkról, magyarságunkról és összetartozásunkról.
Új mentőcsomag kell Görögországnak, erről tárgyaltak legnagyobb titokban Luxembourgban az EU nagyjai és pénzügyi vezetői.
Eddig hatvanezer ember írta alá a Szlovák Nemzeti Párt petícióját. Ők azt akarják, hogy az ország egész területén, minden hivatalban és minden önkormányzati testületben csak szlovákul lehessen beszélni, ügyet intézni, vagyis hogy Szlovákiában csak a szlovák legyen a hivatalos nyelv.
Köszönetet mondott a magyar uniós elnöki tevékenység eddigi munkájáért a német kancellár, aki úgy értékelte, hogy az elmúlt hónapokban az Európai Unió előtt álló legfontosabb feladatok megvalósítása terén sikerült jelentős haladást elérni.Angela Merkel ezt azon a sajtóértekezleten hangsúlyozta, amelyet csütörtökön délután a berlini kancellári hivatalban Orbán Viktorral közösen tartott a magyar miniszterelnökkel folytatott tárgyalások után.
Az Európai Unió rendőrségi hivatala, az Europol attól tart, hogy amennyiben az EU vízummentességet biztosít a balkáni és a volt szovjet tagállamok számára, úgy abban az esetben negatív következmények léphetnek fel – jegyzi meg a hivatal közleményében.
End of content
End of content