Nem engedik ki Görögországot az eurózónából
Új mentőcsomag kell Görögországnak, erről tárgyaltak legnagyobb titokban Luxembourgban az EU nagyjai és pénzügyi vezetői.
Új mentőcsomag kell Görögországnak, erről tárgyaltak legnagyobb titokban Luxembourgban az EU nagyjai és pénzügyi vezetői.
Eddig hatvanezer ember írta alá a Szlovák Nemzeti Párt petícióját. Ők azt akarják, hogy az ország egész területén, minden hivatalban és minden önkormányzati testületben csak szlovákul lehessen beszélni, ügyet intézni, vagyis hogy Szlovákiában csak a szlovák legyen a hivatalos nyelv.
Köszönetet mondott a magyar uniós elnöki tevékenység eddigi munkájáért a német kancellár, aki úgy értékelte, hogy az elmúlt hónapokban az Európai Unió előtt álló legfontosabb feladatok megvalósítása terén sikerült jelentős haladást elérni.Angela Merkel ezt azon a sajtóértekezleten hangsúlyozta, amelyet csütörtökön délután a berlini kancellári hivatalban Orbán Viktorral közösen tartott a magyar miniszterelnökkel folytatott tárgyalások után.
Az Európai Unió rendőrségi hivatala, az Europol attól tart, hogy amennyiben az EU vízummentességet biztosít a balkáni és a volt szovjet tagállamok számára, úgy abban az esetben negatív következmények léphetnek fel – jegyzi meg a hivatal közleményében.
Mostantól a főkonzulátusokon, külképviseleteken lehet igényelni a magyar igazolványokat – mondta el csütörtökön a nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár. Répás Zsuzsanna cáfolta azokat a híreket, hogy megszűnnének a magyar igazolványokkal járó kedvezmények.
A dolgok jelenlegi állása szerint nem megy zökkenőmentesen a határon túli magyarok támogatását kezelő Bethlen Gábor Alap „üzembe helyezése”. A Szülőföld Alapot váltó forráskezelő bejegyzése áprilisban megtörtént, az ígért pályázatok kiírása azonban késik. A Jobbik támadást intézett a kormány ellen, az illetékesek azonban állítják: minden rendben zajlik. Az elégedetlenség hangjai a határon túlról is hallhatóak,…
Az eddiginél is terhelőbb szakértői vélemény készült Malina Hedvigre. Szlovák sajtóértesülések szerint az új orvosi jelentésben az áll, hogy senki sem verte meg öt évvel ezelőtt Nyitrán a magyar diáklányt, sérüléseit még korábban szerezte. A volt szlovák főügyész előzőleg azt mondta: az új orvosszakértői jelentéstől függ, hogy ejtik-e a Malina Hedvig ellen hamis tanúzás…
A belgrádi magyar nagykövetségen kedden sor került az első állampolgársági eskütételre.
Megalakult kedden Brüsszelben az Európai Parlament és az Európai Unió kelet-európai partnerségi programjában részt vevő országok (Ukrajna, Moldova, Grúzia, Azerbajdzsán, Örményország, Fehéroroszország) közös parlamenti közgyűlése, az Euronest. Az EP elnöke, Jerzy Buzek az eseménnyel kapcsolatban elhangzott nyilatkozatában egyebek között hangsúlyozta, hogy miközben az EU jelenleg az észak-afrikai változásokra összpontosít, „ugyanennyire elkötelezett” a keleti szomszédság…
Újabb, ezúttal 72 órás figyelmeztető sztrájkra hívta fel a német mozdonyvezetőket a GDL szakszervezet: kedden 14 órától 21 magántulajdonban lévő regionális vasúttársaságnál kezdődik munkabeszüntetés.
End of content
End of content