Cigarettacsempészeket fogtak el a magyar-ukrán határ közelében
Tizennyolcmillió forint értékű csempészett cigarettát találtak a rendőrök egy autóban a magyar-ukrán határ melletti Tiszamogyorós külterületén.
Tizennyolcmillió forint értékű csempészett cigarettát találtak a rendőrök egy autóban a magyar-ukrán határ melletti Tiszamogyorós külterületén.
Minden forrást, amely biztonságos, hatékony vakcina forrást jelenthet felkutatnak és beszereznek. Ehhez a magyar kormány biztosítja a forrásokat.
III. András halálakor Ákos nembéli István nádor az „Árpád-ház utolsó aranyágacskája”-ként búcsúztatta.
Gál Kinga 2004 óta tagja az Európai Parlamentnek, 2015 és 2019 között az Európai Néppárt alelnöke volt a testületben.
Molnár Ferenc, A Pál utcai fiúk című regény szerzője, a legsikeresebb magyar színműíró.
Európai uniós oltalmat kapott a soltvadkerti bor.
Más a magyar válságkezelés, mint a nyugati országokban, kiszámítható módon történik minden – mondta Orbán Viktor.
Idén indul a Magyar Falu Program következő része, mely projekt több mint 550 kilométeren teszi lehetővé kistelepülési utak rendbetételét.
A Szent Korona első alkalommal 1205-ben hagyta el a Magyar Királyság területét. Ez év és a legutóbbi hazatérése (1978. január 6-án) közötti idő alatt összesen 135 éven át volt külföldön a nemzeti ereklye.
Az MME 1979-ben indította el az „Év madara” akciót.
End of content
End of content