Elkezdődött a reptéri szálloda építése
Elkezdődött a Liszt Ferenc repülőtérről gyalogosan is elérhető majdani szálloda építése – mondta a repülőteret üzemeltető Budapest Airport kommunikációs igazgatója kedden az M1 aktuális csatornán.
Elkezdődött a Liszt Ferenc repülőtérről gyalogosan is elérhető majdani szálloda építése – mondta a repülőteret üzemeltető Budapest Airport kommunikációs igazgatója kedden az M1 aktuális csatornán.
Idén Miss Spinner International elnevezéssel újra megszervezik Magyarországon a kerekesszékes szépségversenyt, amelyre március 14-ig várják a 18 és 45 év közötti, kézi hajtású kerekesszéket önállóan használó, aktív életet élő hölgyek jelentkezését.
A Dunán kialakult jégviszonyok miatt teljes hajózási zárlatot rendeltek el kedden délután – közölte Budapest Főváros Kormányhivatala az MTI-vel.
Idén is a Nemzetiben adták át a Gyulai Önkormányzat és a Gyulai Várszínház díjait. Az eseményre a III. Richárd budapesti bemutatója után került sor. Az ifj. Vidnyánszky Attila által rendezett III. Richárd Gyulán született meg, a 2016-os nyári játékok, a Shakespeare fesztivál kiemelkedő alkotása volt. Az előadás tegnaptól – a Gobbi Hilda Színpadra igazítva –…
A Vallásszabadság világnapját január 13-án ünnepeljük.
A magyar államalapító Szent István királyról elnevezett orosz egyházi érdemrend legmagasabb, első fokozatával tüntette ki Soltész Miklóst, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) egyházi kapcsolatokért felelős államtitkárát Tyihon podolszki metropolita, a magyarországi és ausztriai orosz ortodox egyházmegye kormányzója hétfőn Moszkvában.
Immár hatodik alkalommal rendezik meg A Dalt, a közmédia dalválasztó show-ját. A Dal 2017 hat héten át tartó versenyében idén is harminc produkció küzd a végső győzelemért, az első válogató adás január 14-én lesz, a döntőt február 18-án rendezik.
Nem csak a popzene hozhat világraszóló sikert és zenei karriert. Ezt bizonyítja évről évre a Virtuózok komolyzenei tehetségkutató műsor. Idén január 10-ig lehet jelentkezni a közmédia népszerű tehetségkutatójába, a Virtuózok legújabb évadába a virtuozok.hu oldalon.
Nyolcvannyolc éves korában elhunyt Klapka György – közölték az üzletember Facebook-oldalán csütörtökön. A halálesetről szerdán este a Blikk számolt be először.
A munkaerőhiánynak elsősorban demográfiai okai vannak, a munkaképes korú népesség fogyása miatt évente 40-50 ezerrel kevesebb ember dolgozik Magyarországon és a probléma vélhetően még évtizedekig fennáll majd – mondta a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének (MGYOSZ) alelnöke csütörtökön az M1 aktuális csatornán.
End of content
End of content