Késnek a vonatok a záhonyi vonalon
Elromlott a biztosítóberendezés péntek reggel Vecsésen, ezért jelentős késések várhatók a záhonyi vonalon – közölte a Mávinform.
Elromlott a biztosítóberendezés péntek reggel Vecsésen, ezért jelentős késések várhatók a záhonyi vonalon – közölte a Mávinform.
Már épül a kerítés a magyar-horvát határon – jelentette be a 180 percben a magyar miniszterelnök, aki azt mondta: szerdán, Horgos felől fegyveres támadás érte Magyarországot a röszkei határátkelőnél, de a rendőrök megvédték magukat és az államhatárt is, úgy, hogy közben az emberiesség szabályait is figyelembe vették.
Migrációkutató Intézetet állított fel az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) – közölte az intézmény az MTI-vel, jelezve azt is: a humanitárius segítségnyújtás jegyében adománygyűjtő pontokat hoztak létre az ELTE karain.
Szabálytalanságokat talált az Állami Számvevőszék (ÁSZ) a görög, az örmény, az ukrán és a roma országos nemzetiségi önkormányzat gazdálkodásában; vezetőiknek 30 napon belül intézkedési tervet kell készíteniük.
Radnóti Miklós-szobrot avattak kedden Budapest XIII. kerületében, a Pozsonyi út és a Radnóti Miklós utca sarkán – tájékoztatta az MTI-t a kerület önkormányzata.
A „Málenkij robot” című kiállítás szeptember 12. és 30. között látható a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskolán – tájékoztatta szerkesztőségünket Véghseő Tamás, az intézmény rektora.
Tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetet hirdetett a kormány Bács-Kiskun és Csongrád megyében – jelentette be Kovács Zoltán kormányszóvivő kedden Szegeden.
Jelentősen átalakul a doktori képzés; az erről szóló törvényjavaslat október elején kerül a kormány – értesült az InfoRádió. Úgy tudjuk egy évvel hosszabb lesz a képzési idő, másfélszeresére, majd kétszeresére nő az ösztöndíj, 5-8 milliárd forinttal több pénz kerül a rendszerbe, és ha a hallgató nem jut el a disszertációig, akkor a doktori iskolát támogatásmegvonással…
Ma van a magyar dal napja: kilenc vidéki településen és a főváros négy helyszínén rendeznek koncerteket, immár nyolcadik alkalommal. Idén először nincs központi irányítás, mivel megszűnt a Magyar Dal Napja Nonprofit Kft.
Nem jogerősen előzetes letartóztatásba helyezte a Nyíregyházi Járásbíróság azt a férfit, valamint élettársát és annak fiát, akik 2013-ban csaknem hatszáz ukrán állampolgárnak pénzért cserébe segítettek kedvezményes honosítással magyar állampolgárságot szerezni – közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség és a Nyíregyházi Törvényszék pénteken az MTI-vel. Az Origo információi szerint Szepessy Zsoltot, Monok korábbi polgármesterét, az Összefogás Párt…
End of content
End of content