Megtelnek a Balaton és a főváros szállodái a következő hétvégéken
Teltházra számítanak a Balatonon és a fővárosi szállodákban a következő hétvégéken turisztikai szervezetek, amelyek szerint az eddigi adatok erős nyári szezont vetítenek előre.
Teltházra számítanak a Balatonon és a fővárosi szállodákban a következő hétvégéken turisztikai szervezetek, amelyek szerint az eddigi adatok erős nyári szezont vetítenek előre.
A jászok kitartása, kötelességtudata, hazaszeretete részévé vált a magyar nemzetnek – többek között erről beszélt a Nemzetgazdasági Minisztérium európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára a 21. Jász Világtalálkozón, amely szombaton vette kezdetét Jászalsószentgyörgyön.
Idén július 21. és 25. között ismét a Tatai Olimpiai Edzőtábor ad otthont a Református Ifjúsági Találkozónak.
A Magyar Fürdőszövetség kezdeményezésére az idén ismét megrendezik a Strandok éjszakáját július 31-én, a jó idő miatt várhatóan megtelnek a magyarországi fürdők.
Egy év alatt megötszöröződött a napközis Erzsébet-táborban részt vevő gyerekek száma – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára kedden telefonon az MTI-nek.
Szász Jenőék Budapesten a Nemzetstratégiai Kutató Intézetben a Kárpát-haza Program keretében egy gazdaságfejlesztési koncepción dolgoznak, amelynek keretében például a Hungarikum mintájára a Karpatikum: olyan kárpát-medencei egységes termékvédjegy bevezetését javasolnák, amely segítene konkurenciaképesebbé tenni tágabb régiónk termékeit a globális piacokért folytatott versenyben.
Mórahalom külterületén elkezdődött az ideiglenes műszaki határzár építése hétfőn, kevéssel dél előtt – jelentette az MTI helyszínen lévő tudósítója.
Orgazdaságért és folytatólagosan elkövetett hivatali vesztegetésért egy cigarettacsempész bűnszervezet 33 tagját ítélte el nem jogerősen a Nyíregyházi Törvényszék – közölte a bíróság szóvivőhelyettese pénteken az MTI-vel.
Mélyponton vannak a magyar-horvát kétoldalú politikai kapcsolatok, ami ellentétes Magyarország érdekeivel – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Tomislav Karamarkóval, az ellenzéki jobbközép Horvát Demokratikus Közösség (HDZ) elnökével csütörtökön Zágrábban folytatott megbeszélése után az MTI-nek nyilatkozva.
A külhoni magyarok sokszor nem tudnak élni meglévő jogaikkal, ezért a jogtudatosság fejlesztése kiemelt feladat a következő időszakban – mondta a Miniszterelnökség nemzetpolitikai helyettes államtitkára a Kisebbségvédelem Európában című nyári egyetem résztvevőinek tartott előadásában, szerdán a fővárosi Magyarság Házában.
End of content
End of content