Csempészett cigarettára bukkantak egy ukrán mikrobuszban
Hétmillió forint értékű csempészett cigarettára bukkantak a pénzügyőrök a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Barabásnál.
Hétmillió forint értékű csempészett cigarettára bukkantak a pénzügyőrök a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Barabásnál.
Lejárt a hagyományos szemétgyűjtők kora, a Műszaki Kar szakemberei által fejlesztés alatt álló járművé lehet a jövő.
Valódi Hungarikumot tudhatnak majd magukénak a Formula 1 Budapest Nagydíj nyertesei.
Több mint 1,8 milliárd forint hazai forrásból Vásárosnaményban építik fel a rendőrség közigazgatási hatósági szolgálatának második központját.
A hagyományos szívhalászattal, koncertekkel és operagálával nyit ma a 188. Anna-bál Balatonfüreden.
Megalakult a Hungarikum Klub, a fórum a már hungarikummá nyilvánított nemzeti értékek képviselőinek és a Hungarikum Bizottság tagjainak részvételével tartotta alakuló ülését csütörtökön Budapesten.
Az év első öt hónapjában csaknem 20 ezer fővel csökkent a lakosság lélekszáma. Ez mintegy ezer fővel kevesebb az egy évvel korábbinál.
Hamarosan teljes pompájukban csodálhatjátok majd meg a Margit-híd szobrait. A négy-négy, Nikét és Herkulest ábrázoló műalkotás felújítása a II. világháború óta várat magára. A Budapesti Közlekedési Központ és a Fővárosi Önkormányzat beruházásának eredményeként azonban július 18-án megindul a teljes helyreállításuk.
Petőfi Sándor szobrát, a Parlament melletti Kossuth-szoborcsoport egyik tagját emelik le a talapzatáról 2013. július 17-én.
Közzétette az új magyar légitársaság gépének látványtervét a Budapest Airport. A képen látható Airbus A320-as farokrészén és hajtóművén is megjelenik a piros-fehér-zöldre festett sólyom. Bár a leendő légitársaság augusztusra tervezi az indulást, sokan kételkednek ebben, mivel nincsenek például pilótái és jegyeket sem árulnak még.
End of content
End of content