Kiakadtak a románok a magyarországi érettségik miatt
Felháborítónak tartják, hogy Magyarországon olyan fiatalok is megkapják az érettségi bizonyítványt, akik Romániában megbuktak.
Felháborítónak tartják, hogy Magyarországon olyan fiatalok is megkapják az érettségi bizonyítványt, akik Romániában megbuktak.
Jelentősen, csaknem 50 százalékkal nőtt Németországban a Magyarországról érkezett bevándorlók száma az idei első fél évben az egy évvel korábbihoz képest. A trend várhatóan folytatódni fog.
Péterfi Csaba, a polgármesteri hivatal kommunikációs vezetője elmondta az MTI-nek, hogy a bál szervezőbizottsága által alapított ezüst emlékérmet és a vele járó elismerő oklevelet olyan nők kaphatják meg, akik munkájukkal hozzájárultak Gödöllő hírnevének növeléséhez országosan és nemzetközileg is.
A Londoni színek sorozatban bemutatott Berki Krisztián olimpiai, világ- és Európa-bajnok tornászról szóló portréfilm kapta az All Sport Film Festival Super Short Documentary kategória-díját Los Angelesben.
Két magyar fiatal arra készül, hogy 2013 novemberében a világon elsőként kajakkal szeli át az Atlanti-óceánt.
A Magyar Olimpiai Bizottság kezdeményezésére a jövő tanévtől a hazai sportiskolákban sportetika és sporterkölcs tantárgyak bevezetésére kerülhet sor.
Új akciója keretei között egy hónapon keresztül több tízezer könyvet ad ajándékba a gyorsétteremlánc a Happy Meal menük mellé, hogy újra megszerettesse az olvasást a magyar gyerekekkel.
A stressz tehet leginkább a rövidebb életről, a stressz miatt alakulnak ki bennünk a rettegett betegségek – ezt gondolja a magyar lakosság jelentős része.
Fiatal feltalálók és kutatók számára hirdette meg a Magyar Innovációs Szövetség (MISZ) az Emberi Erőforrások Minisztériumával, valamint a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alappal (MTVA) közösen a 22. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Versenyt.
A gyimesfelsőloki Árpádházi Szent Erzsébet Gimnázium a gyimesi és a moldvai csángó fiatalok középfokú oktatásának egyik központja. Vasárnap a Duna e tanintézményből közvetíti a római katolikus szentmisét.
End of content
End of content