Egyre több magyar megy Horvátországba
Idén eddig már több magyar turista járt Horvátországban, mint tavaly egész évben.
Idén eddig már több magyar turista járt Horvátországban, mint tavaly egész évben.
Jövő augusztusra aláírásra készek lehetnek a tervezett magyar-grúz szerződések, amelyekről hétfőn tárgyalt Budapesten a grúz belügyminisztériumi delegáció Ivane Mirabisvili miniszter vezetésével – közölte Pintér Sándor belügyminiszter hétfőn, a találkozó után.
Az m2 a Sírjaik hol domborulnak? című műsorban, október 7-én az újkori magyar történelem „Mohácsával”, a Don-kanyari harcokkal foglalkozik. Egy idős szemtanú számol be az egykori csatákról és a nyilvánosság előtt először mutatja be saját készítésű fotóit.
Az újból gyengülő makrogazdasági kilátások miatt lassuló növekedésre rendezkedhet be Európában a szerződéses gyártás, ez azonban nem befolyásolja a kapacitások áttelepítését Kelet-Európába, aminek egyik fő haszonélvezője Magyarország – írta a Világgazdaság ma.
Devecserben emlékparkot, Kolontáron emlékhelyet avatnak ma, a vörösiszap-katasztrófa első évfordulóján; az „emlékezés napján” Devecserben két épületet is átadnak, az újonnan épített postát és a Rotary Ház kulturális és oktatási központot.
Azok a külföldön tartózkodó magyar állampolgárok, akik átmenetileg (nem tovább, mint 12 hónapig) külföldön tartózkodnak, interneten szolgáltathatnak adatot a népszámlásához – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfőn.
Szeptember 23-án Budapesten a Kossuth Klubban került sor arra az, oroszvilag.hu által szervezett sajtóbeszélgetésre, melynek során három meghívott szakértő, Krausz Tamás, Sz. Bíró Zoltán és Szvák Gyula a magyar-orosz kapcsolatok jelenlegi alakulásáról tartott előadást és szakmai fórumot a sajtó megjelent képviselői, valamint egyetemi hallgatók részvételével.
Orbán Viktor szerint a Keleti Partnerségben részt vevő országok az Európai Unió számára nem a probléma, hanem a megoldás részét jelentik. A kormányfő egyúttal az Európai Unió gazdasági érdekének is nevezte a további bővítést.
Pótösszeírásra is lesz lehetőség a szombaton induló népszámláláskor. A cenzus egy hónapig tart, akik lemaradtak, azokat november 1-je és 8-a között regisztrálják – közölte a Központi Statisztikai Hivatal.
A Közszolgálati Közalapítvány kuratóriuma 2011. szeptember 7-ei ülésén Dobos Menyhértet, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) addigi tartalom-előállítási vezérigazgató-helyettesét választotta a Duna Televízió vezérigazgatójává, jelentette be a grémium elnöke az MTI-nek.
End of content
End of content