Babaklinika Budapesten
Budapest egyik legismertebb babaklinikáján jártunk, ahol generációról generációra öröklődtek a babajavítás fortélyai.
Budapest egyik legismertebb babaklinikáján jártunk, ahol generációról generációra öröklődtek a babajavítás fortélyai.
Magyarország az idén 13,335 millió dollár értékben az afganisztáni nemzetközi erő (ISAF) Össz-haderőnemi Harcászati Légiirányító (JTAC) Képesség biztosításához kap felszerelést és kiképzést a Pentagontól.
Akad még néhány fehér folt a térképen: ilyen például a világ legmagasabban fekvő tava, amelyet még senki nem tanulmányozott közelről. Három magyar kutató teheti meg ezt elsőként, ha leküzdik a tóhoz vezető brutális terepet. Hétfőn indulnak.
Az Európai Bizottság által kifogásolt magyar törvényekről tárgyal kedden Brüsszelben Orbán Viktor miniszterelnök és José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke.
A 2009-ben bevezetett drogpolitikával szemben a teljes felépülésre, a kábítószerfüggők társadalmi integrációjára koncentrál.
Mintegy 5 ezer hektárral nőtt az erdőterület nagysága 2010-ben Magyarországon derül ki az erdőállományról szóló jelentésből, melyet évente tesz közzé a vidékfejlesztési miniszter.
Átadták pénteken a Makovecz Imre tervezte új makói fürdőt, amely a tavaly szeptemberben elhunyt Kossuth-díjas művész egyik utolsó és legnagyobb munkája.
A szakértő szerint könnyen kiderülhet, hogy Eritrea által támogatott fegyveresek ölték meg Etiópiában a magyar turistákat, amely a két ország között újabb konfliktushoz, vagy nemzetközi nyomásgyakorláshoz is vezethet.
A versenyt 2011 szeptemberében hirdette meg honlapján a Magyar Haltani Társaság.
Természettudományi kiállítással, valamint interaktív technikai játszóházzal várja az érdeklődőket a csodák palotájának is nevezett Látogatóközpont – Labor szombattól a pécsi Zsolnay Kulturális Negyedben.
End of content
End of content