Rekordmélységekbe zuhanhat a forint
Ha a kormány további intézkedésekkel, mentőcsomagokkal növeli a végtörlesztők számát, az tovább fogja gyengíteni a forintot.
Ha a kormány további intézkedésekkel, mentőcsomagokkal növeli a végtörlesztők számát, az tovább fogja gyengíteni a forintot.
Az egy héttel ezelőtt világra jött majmot már a közönség is láthatja.
A Debreceni Egyetem nemzetközi kutatócsoportja olyan gépek létrehozásán dolgozik, amelyek nem csak parancsokból és szavakból, hanem hanghordozásból, mozdulatokból, gesztusokból és arckifejezésekből is értenek, sőt figyelembe veszik a külső körülményeket is az ember-robot kommunikáció során – ugyanúgy, mint amikor két ember beszélget.
Amennyiben nem jön közbe semmilyen váratlan esemény, Overdose azon a római versenyen futhat legközelebb, amelyet három éve tíz hosszal nyert meg.
Liszt Ferenc-emléktortát készített egy balassagyarmati mestercukrász; Jagyutt Péter a zeneszerző ízlésvilága alapján alkotta meg a zongoraformájú süteményt.
Eddig meg nem jelent kéziratokat is bemutat a Vuk és a Kele írójától a dombóvári Fekete István Múzeum, amely új helyiséggel bővítette kiállítását.
A Magyar Rektori Konferencia szerint jelentősen át kell dolgozni a felsőoktatási törvény tervezetét, az jelenlegi állapotában nem kínál megoldást a felsőoktatás valódi problémáira.
A mai élet annyira átalakult, hogy energetikailag nem indokolt az óraátállítás – mondta a Kossuth Rádiónak nyilatkozó Wesztergom Viktor geofizikus.
Több mint félszáz megemlékezést tartanak országszerte ma az 1956-os forradalom és szabadságharc 55. és a Magyar Köztársaság kikiáltásának 22. évfordulóján.
Magyarország és Kína vezetői között rendkívül tartalmas és bizalmi viszony alakult ki, amelyet a különféle kapcsolatépítő törekvések erősítenek – hangsúlyozta Hóvári János, a Külügyminisztérium államtitkár-helyettese Pekingben, ahol Orbán Viktor miniszterelnök jövő évi látogatásáról is egyeztetés zajlik.
End of content
End of content