Aláírást gyűjtenek Gyurcsány Ferenc támogatói
Közéleti személyiségek tiltakoznak Gyurcsány Ferenc mentelmi jogának felfüggesztése kapcsán. Közlemény szerint ugyanis „koncepciós eljárást indítanak a volt miniszterelnök ellen”.
Közéleti személyiségek tiltakoznak Gyurcsány Ferenc mentelmi jogának felfüggesztése kapcsán. Közlemény szerint ugyanis „koncepciós eljárást indítanak a volt miniszterelnök ellen”.
Schmitt Pál államfő meghívására Magyarországra érkezett Atifete Jahjaga, a Koszovói Köztársaság elnöke kedden – közölte a Köztársasági Elnöki Hivatal.
Magyarországon nem téma ez, pedig az ukrán élelmiszer kiszoríthatja a magyart, a vendégmunkások pedig növelnék a feketegazdaságot és a munkanélküliséget.
Megharcolunk minden magyarért! címmel Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes beszédeit és interjúit összegző kötet jelent meg.
Az akcióegységbe tömörült szakszervezetek szeptember 29-én indítják a határozatlan időre meghirdetett, D-Day-nek keresztelt tüntetéssorozatukat.
A Sme című liberális szlovák napilap csütörtöki kommentárjában bírálja a magyar kormánynak azt a döntését, hogy a külhoni magyar óvodásoknak és iskolásoknak juttatott oktatási-nevelési támogatást a Bethlen Gábor Alapkezelőtől csak az OTP-ben nyitott számlára lehet felvenni.
Már október elsejével is számos gyógyszer jelentősen olcsóbb lesz, de a gyártók és forgalmazók most szombatig további árcsökkentéseket adhatnak be a térítési díjak további mérséklése érdekében – reagált az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) főigazgatója szerdán annak kapcsán, hogy Bogsch Erik, a Richter Gedeon Nyrt. vezérigazgatója az InfoRádióban azt mondta: „elkerülhetetlen, hogy a betegek is nagyobb…
„Nem volt könnyű ez az esztendő, ugyanakkor a magyar külpolitika szempontjából egyértelműen sikeresnek tekinthető” – fogalmazott Martonyi János. A külügyminiszter a napokban lezajlott nagyköveti értekezlet kapcsán elmondta, a magyar külpolitika fő irányait több mint egy évvel ezelőtt megszabtuk, és ezen az úton haladunk tovább. Mint megjegyezte, a világgazdasági helyzet valóban nem a legkedvezőbb, a célok…
Mégis lehet következménye a magyarságot „moslékzabálónak”, gyilkosnak és a holokauszt egyedüli felelősének nevező Kertész Ákos botrányos levelének, a főváros vezetése ugyanis tárgyal majd a gyűlölködő balliberális író díszpolgárságának sorsáról.
Szakértő szerint az adófizetés megkerülése mögött több évtizedes morális válság húzódik. Mellár Tamás és Bogár László közgazdász szerint komoly szemléletváltás kell ahhoz, hogy rendes adófizető ország legyünk.
End of content
End of content