ENSZ-szakértők a hajléktalanságot büntető törvény felülvizsgálatát kérik
Közös felhívásban szorgalmazta az ENSZ két, egymástól független emberi jogi szakértője, hogy Magyarország vizsgálja felül a hajléktalanságot büntető törvényt.
Közös felhívásban szorgalmazta az ENSZ két, egymástól független emberi jogi szakértője, hogy Magyarország vizsgálja felül a hajléktalanságot büntető törvényt.
Dunát lehet rekeszteni a magyar hóval, több is van belőle, mint amennyit a magyar piac felvenni képes. Élelmes vállalkozók azonban nem a legnagyobb magyar folyót töltenék meg hóval, ennél jóval érdekesebb dolgot eszeltek ki: Afrikába, jelesül Kongóba exportálnák a magyar havat, a távoli országban a hó ugyanis emberemlékezet óta hiánycikk.
Az Oktatási Hivatal az áremelkedést azzal indokolta, hogy biztonsági okmánnyá alakítják át a diákigazolványokat, és amiatt kerülnek a korábbi 550 helyett ezentúl 1400 forintba.
Drámai napokat élt át néhány héttel ezelőtt Edvin Marton. A hegedűművész Bukarestben szenvedett balesetet, ami után egy időre mozgásképtelenné vált.
Nem vállalják a vádlottak a szervezői felelősséget az egy évvel ezelőtti diszkótragédiáért, amely három halálos áldozatot követelt a West Balkánban – derült ki az eset nyomán indított büntetőperben a Pesti Központi Kerületi Bíróságon (PKKB) kedden.
Négy helyszínt ajánlott fel a Főpolgármesteri Hivatal templomépítésre a magyarországi román ortodox egyháznak – értesült a Népszabadság. Erről Sorin Oprescu bukaresti főpolgármester december közepén állapodott meg magyar kollégájával, Tarlós Istvánnal.
A tárlaton a Masat-1 másolata mellett a többi között geodéziával kapcsolatos tárgyakat, híd- és hajómodelleket tekinthetnek meg az érdeklődők a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen.
A Maszkot ölt apraja-nagyja című farsangi készülődéssel csütörtökön megkezdődnek a mohácsi busójárás idei programjai, melyek közül a jégzajlás miatt elmarad az egyik fő attrakció, a farsangi koporsó Dunára bocsátása.
Tagjává választotta a Budapesti Gazdasági Főiskolát (BGF) az UNESCO felsőoktatási szervezete, a Nemzetközi Egyetemi Szövetség – közölte a főiskola.
A BME-n felépített első magyar műhold, a Masat–1 hétfőn, budapesti idő szerint 11 órakor, vagyis a kétórás startablak kezdetén, terv szerint elindult a világűrbe Francia Guyanából az Európai Űrügynökség (ESA) Vega hordozórakétáján. Az eseményt eredetileg pár nappal korábbra, február 9-re tervezték, de az új platform indításáért felelős bizottság végül 13-ra tolta az indítást.
End of content
End of content