Magyarországi strandok is felkerültek a nemzetközi toplistára
Három magyarországi strand is bekerült „a világ 66 legszebb strandját” ismertető nemzetközi kiadványba.
Három magyarországi strand is bekerült „a világ 66 legszebb strandját” ismertető nemzetközi kiadványba.
Magyarországon a legmagasabb azok aránya, akik nem számítanak anyagi helyzetük javulására – derül ki a GfK Roper Consulting legfrissebb Mood of the World 2011 tanulmányából.
A diplomások nagymértékű elvándorlását akadályozná a kormány azokkal a szerződésekkel, amelyek az államilag finanszírozott képzésben részt vevő hallgatókat köteleznék a diploma megszerzése után, hogy bizonyos ideig Magyarországon kamatoztassák tudásukat.
A miniszterekkel történt egyeztetések után dönt Orbán Viktor arról, hogy átalakítja-e a kormányzati struktúrát – jelentette be a miniszterelnöki szóvivő. Szijjártó Péter szerint a kormányfő nyáron tárgyal a tárcavezetőkkel.
Az országban mindössze kilencen jelentkeztek fizikatanárnak nappali tagozaton. A nagy hagyományokkal rendelkező Debreceni Egyetemre pedig egy ember sem.
A közmédiás honlapokon debütál az első magyar 3D reklámfilm.
A nyertesek egy hónapig élvezhetik Szarvas vendégszeretetét. A munka pihenésből, blogolásból, városnézésből és gasztronómiai élményekből áll. A fizetés félmillió forint.
Megnyílt a 21. Művészetek Völgye Fesztivál pénteken a Balaton-felvidéken lévő Kapolcson; 10 napon át 90 helyszínen mintegy 1800 programon vehetnek részt az érdeklődők – mondta Márta István, a fesztivál igazgatója az ünnepélyes megnyitón.
A Magyar Külügyminisztérium a magyar-grúz diplomáciai érintkezésben, a kétoldalú baráti kapcsolatok elmélyítése céljából már a Georgia elnevezést használja – derül ki a külügyminiszter képviselői interpellációra adott írásbeli válaszából, amelyet az Országgyűlés csütörtökön közölt.
A magyar kormány nagy köszönettel és tisztelettel veszi Bölcskei Gusztáv, a Magyarországi Református Egyház zsinata lelkészi elnökének felajánlását, de mivel a költségvetésben címzett támogatásról van szó, nincs lehetősége annak elfogadására – mondta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes csütörtökön az MTI-nek.
End of content
End of content