Őrizetbe vették a WikiLeaks alapítóját
Őrizetbe vette a Scotland Yard csütörtökön Julian Assange-t, a WikiLeaks kiszivárogtató portál alapítóját, aki hét évig Ecuador londoni nagykövetségén élt.
Őrizetbe vette a Scotland Yard csütörtökön Julian Assange-t, a WikiLeaks kiszivárogtató portál alapítóját, aki hét évig Ecuador londoni nagykövetségén élt.
Vádat emelnek Barack Obama volt elnök egykori jogi tanácsadója, Greg Craig ellen, mert eltitkolta, hogy 2012-ben Ukrajnának dolgozott – jelentette internetes kiadásában a The Wall Street Journal csütörtökre virradóra.
Csütörtökön, április 11-én kiemelt figyelem irányul a magyar lírára a közmédiában is. 1964 óta minden évben ezen a napon, József Attila születésnapján ünnepeljük a magyar költészet napját, amikor a verseké a főszerep.
Az MTVA és a Megafilm Service közös produkciója, az Egynyári kaland című nyolc epizódból álló sorozat
Büntetőeljárást kezdeményezett a vilniusi körzeti bíróság tagjai ellen az orosz Nyomozó Bizottság (SZK), akik távollétében tízévi szabadságvesztésre ítélték Dmitrij Jazovot, a Szovjetunió utolsó védelmi miniszterét a litván függetlenségi mozgalom elleni, 1991-ben történt katonai fellépés miatt – közölte Szvetlana Petrenko, a hatóság szóvivője szerdán Moszkvában.
Már várja a szavazatokat a Budapest dala projekt 13 nevezett szerzeménye. A nyertest április 26-án hirdetik ki a szervezők a Thália Színházban.
Idén több mint ötvenezer diák vehet részt a Határtalanul! program tanulmányi kirándulásain – közölte a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkára szerdán Bonyhádon.
Rekordmennyiségű, 21,3 millió hektoliter sört főztek tavaly Csehországban, ami éves szinten 4,7 százalékos növekedés az előző évi csökkenés után – közölte a cseh sörgyárak szövetsége kedden Prágában.
A Pál utcai fiúk nyomában címmel mobilapplikáció készült Ferencváros és Józsefváros közös finanszírozásában. A kedden bemutatott okostelefonos interaktív séta segítségével Molnár Ferenc világhírű regényének helyszíneivel lehet megismerkedni.
Április 11-től egy héten keresztül ingyenesen, regisztráció nélkül érhető el a Müpa digitális irodalmi gyűjteménye a költészet napja alkalmából – közölte az intézmény az MTI-vel kedden.
End of content
End of content