Kitekintő

  • Óvodafelújítások a Bodrogközben és az Ung-vidéken

    Dr. Grezsa István, Kárpátalja fejlesztéséért és a Kárpát-medencei óvodafejlesztési programért felelős miniszteri biztos és Menyhárt József, a Magyar Közösség Pártjának elnöke 2018. szeptember 11-én három felújított óvodát adott át Bodrogközben és Ung-vidéken, a Kárpát-medencei óvodafejlesztési program keretében. A kisgéresi, nagytárkányi és csicseri tanintézmények nagyrészt magyar állami támogatásból szépültek meg.

  • Putyin békeszerződést akar kötni Japánnal

    Oroszország még az idén hajlandó lenne békeszerződést kötni Japánnal a második világháború végleges lezárásaként, és erre Moszkva feltételek nélkül kész – közölte Vlagyimir Putyin orosz elnök szerdán Vlagyivosztokban egy panelbeszélgetésen, amelyen Abe Sindzó japán kormányfővel együtt vett részt.

  • A nap, amely megváltoztatta a világot

    Világszerte megemlékezéseket tartanak kedden az Egyesült Államok elleni terrortámadás 17-ik évfordulóján. A történelem legvéresebb, mintegy háromezer emberéletet követelő merényletsorozata után az Egyesült Államok háborút hirdetett a terrorizmus ellen. Az al-Kaida terroristái összehangolt támadást indítottak az Egyesült Államok ellen 2001. szeptember 11-én.

  • Megkezdődött az eddigi legnagyobb orosz hadgyakorlat

    Megkezdődött kedden az orosz Távol-Keleten az utóbbi évtizedek legnagyobb hadgyakorlata, a Vosztok-2018 – közölte az orosz védelmi minisztérium. Több mint ezer repülőeszköz, mintegy 36 ezer harckocsi, páncélozott és egyéb harcjármű, valamint 80 hajót vesz részt a nagyszabású gyakorlaton.

  • Az idei Nemzeti Vágtán a legfiatalabb lovasok is felvonulnak

    Újra rajtol a Nemzeti Vágta, a rendezvényen 11. alkalommal gyűlnek össze Magyarország és a határon túli települések versenyző lovasai a Hősök terén, hogy kiderüljön, ki viszi haza a győztesnek járó aranysarkantyút, az eseményen idén először a legfiatalabb lovasok is felvonulnak – hangzott el az M5 kulturális csatorna hétfő esti híradójában.

End of content

End of content