Tavaly 120 ezer fővel csökkent Románia népessége
Tavaly több mint 120 ezerrel, megközelítőleg egy Nagybánya méretű város lakosságával csökkent Románia népessége – derült ki a statisztikai hivatal szerdán közzétett jelentéséből.
Tavaly több mint 120 ezerrel, megközelítőleg egy Nagybánya méretű város lakosságával csökkent Románia népessége – derült ki a statisztikai hivatal szerdán közzétett jelentéséből.
Az V. Kárpát-medencei Táncházzenészek Találkozója 2018. szeptember 1-jén kezdődik Ópusztaszeren. A Hagyományok Háza rendezvényére másfélszáz zenészt és nagyszámú vendéget várnak.
A kínai vezetés a mintegy negyven éve érvényben lévő születéskorlátozás teljes beszüntetését fontolgatja – jelentette a kínai állami média kedden.
Év végéig várhatóan 126 ezren jutnak el az Erzsébet-táborokba, a programokra a kormány 4,4 milliárd forintos költségvetési támogatást biztosít – mondta Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára kedden Zánkán.
Minden eddiginél nagyobb hadgyakorlatára készül Oroszország szeptemberben, Vosztok-2018 fedőnévvel – közölte Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter kedden Abakánban.
Ukrajna átadta Törökországnak az Oroszországban bebörtönzött ukrán politikai foglyok listáját, amit Recep Tayyip Erdogan török államfő kért korábban, azt ígérve, hogy „beszél róla” Vlagyimir Putyin orosz elnökkel.
Az elmúlt napokban a Duna alsó szakaszán öt városban volt olyan alacsony a Duna vízszintje, mint soha korábban. Dunaújvárosban, Dunaföldváron, Pakson, Domboriban és Baján dőlt meg a rekord. Bajánál a Duna a csapadékhiány és a szárazság miatt 48 centiméterre csökkent. A Csepel-szigetnél, a soroksári Duna-ágban is kritikus volt a helyzet.
Ukrajna újabb keresetet nyújtott be Oroszország ellen az Emberi Jogok Európai Bíróságánál (EJEB), amiért az orosz hatóságok különböző vádak alapján, Kijev szerint jogsértő módon ukrán állampolgárokat vettek őrizetbe – közölte a strasbourgi székhelyű törvényszék hétfőn.
A Kaszpi-tenger ásványi kincsekben, olajban és gázban gazdag területéről évtizedek óta vita folyik a környező országok között. Erre a régóta megoldatlan kérdésre ad választ az érintett part menti országok, Azerbajdzsán, Irán, Kazahsztán, Oroszország és Türkmenisztán történelmi megállapodása, amit a Kaszpi-tenger felosztásáról írtak alá. – hangzott el a Világ szombati adásában.
Szombaton késő este kigyulladt, és szinte teljesen leégett a Nagyvárad főterén álló görög-katolikus püspöki palota – közölték a romániai hírtelevíziók, hírügynökségek.
End of content
End of content