Megjelent a Hangfoglaló Program induló előadói pályázata
Megjelent a Hangfoglaló Könnyűzene Támogató Program Kollégiumának induló előadói pályázata. A Nemzeti Kulturális Alap (NKA) honlapján elérhető kiírással elindult a program ötödik évada.
Megjelent a Hangfoglaló Könnyűzene Támogató Program Kollégiumának induló előadói pályázata. A Nemzeti Kulturális Alap (NKA) honlapján elérhető kiírással elindult a program ötödik évada.
Újabb hat hónappal meghosszabbította az Európai Unió az Oroszország ellen Ukrajna destabilizálása miatt elrendelt gazdasági szankcióit – jelentette be csütörtökön a tagállami kormányokat tömörítő miniszteri tanács sajtószolgálata.
Lezárták az Erzsébet hidat a Dunában talált robbanótest kiemelése miatt csütörtök délelőtt – jelentette az MTI munkatársa a helyszínről.
Nemzetközi színházi műhely nyílt Kaposváron, a kurzuson hat ország mintegy nyolcvan színész szakos felsőoktatási hallgatója, rendező gyakornoka, rendezője vesz részt – mondta az esemény főszervezője a somogyi megyeszékhelyen szerdán tartott sajtótájékoztatón.
Életének 74. évében, kedden elhunyt Aczél Endre újságíró, televíziós műsorvezető – erősítette meg a hírt a család szerdán az MTI-nek.
Andrzej Duda lengyel államfő Józef Iwulskit, a legfelsőbb bíróság egyik tagját bízta meg kedden a testület vezetésével, miután a bírósági reform értelmében Malgorzata Gersdorf eddigi elnöknek éjféltől nyugdíjba kell vonulnia – jelentette be kedden Pawel Mucha, az elnöki hivatal államtitkára.
Megölték az Iszlám Állam vezetőjének, Abu Bakr al-Bagdadinak az egyik fiát a szíriai Homsz városában: „Hudajfah al-Badrit … a kalifa fiát … megölték a Nuszajríjja és az oroszok ellen indított egyik művelet során a homszi hőerőműnél” – közölte az iszlamista terrorszervezet szócsöve, az Aamák „hírügynökség” kedden.
Több mint száz épület leégett és további hatvan házat veszélyeztetnek a lángok. A rendkívül száraz, meleg idő miatt erdőtüzek tombolnak Kalifornia északi részén és Oregon államban is. A keleti partot pedig elérte az idei év első hőhulláma.
Lezárásához közeledik a Magyar Nemzeti Bank 2014-ben megkezdett bankjegycsere programja. A bankjegysorozat utolsó elemeként megújul az 500 forintos címlet is.
A Labdarúgó Világbajnokság apropóján a BÁV júliusban Puskás Öcsi és az Aranycsapat címmel rendez ingyenes emlékkiállítást, ahol kortárs magyar képző- és iparművészek Puskás Ferencről készített alkotásait tekinthetik meg.
End of content
End of content