Nem csillapodik a migráció körüli vita az EU-ban
Lelepleződött Brüsszel – így reagált Szijjártó Péter az Európai Bizottság második alelnökének tegnapi kijelentésére.
Lelepleződött Brüsszel – így reagált Szijjártó Péter az Európai Bizottság második alelnökének tegnapi kijelentésére.
A Tasuleasa Social szervezet – amely az utóbbi években számos akcióval és kezdeményezéssel hívta fel magára a figyelmet – egy 950 kilométeres zarándokutat álmodott meg Erdélybe. A híres El Camino mintájára tervezett út egy része még az idén elkészülhet.
Több mint 246 millió eurót – körülbelül 80 milliárd forintot – biztosít az Európai Unió kohéziós forrásokból észak-erdélyi közútfejlesztésre – jelentették be kedden Brüsszelben.
Az oroszok 51 százaléka támogatná, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök 2024, vagyis második elnöki ciklusának lejárta után is hivatalban maradjon: a megkérdezettek 27 százaléka nem szeretné ezt – derült ki a Jurij Levada Független Elemzőközpontnak a Vedomosztyi című gazdasági lapban kedden közzétett elemzéséből.
Kanada lesz várhatóan a G7 országcsoport első állama, amely legalizálja a marihuánát, miután hétfőn a parlament alsóháza elfogadta azt a törvénytervezetet, amely szeptembertől engedélyezné a könnyű drog szabad fogyasztását és termesztését: a képviselőház 205 igen szavazattal 82 nem ellenében fogadta el a törvénytervezetet, és továbbküldte a szenátusnak, amely módosította a szöveget; a kanadai alkotmány értelmében…
Az amerikai elnök hétfőn este bejelentette, hogy további 200 milliárd dollár értékben kíván védővámot kivetni kínai termékekre
Tizenkét határsértőt tartóztattak föl péntektől vasárnapig az ország területén a rendőrök – tájékoztatta a magyar Országos Rendőr-főkapitányság hétfőn az MTI-t.
Az ukrajnai magyarság képviselői tapasztalatszerzés céljából érkeztek Vajdaságba, ugyanis a KMKSZ a Pannon RTV-hez hasonló televíziót kíván létrehozni Ungváron.
Véget ért a 18. Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT); a tíznapos esemény szombat esti díjkiosztó gáláján a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) főtitkára hangsúlyozta, hogy a fesztivál nemcsak a határon inneni, hanem immár a határon túli színházak találkozója is.
A Csap-Záhony közúti határátkelőhelyen Magyarországra belépésre jelentkezett április 4-én egy ukrán honosságú mikrobusszal közlekedő 31 éves ukrán állampolgár. A tételes vámvizsgálat során az ellenőrzést végrehajtó pénzügyőr a jármű csomagterében egy lezárt dobozban 23 féle olyan gyógyszerkészítményt talált, amelyek Magyarországon forgalomba hozatali engedéllyel nem rendelkeznek.
End of content
End of content