Az ENSZ szerepének erősítése mellett foglalt állást az új német külügyminiszter
A világszervezet szerepének erősítése mellett foglalt állást szerdán New Yorkban a világszervezetben tett bemutatkozó látogatásán Heiko Maas új német külügyminiszter.
A világszervezet szerepének erősítése mellett foglalt állást szerdán New Yorkban a világszervezetben tett bemutatkozó látogatásán Heiko Maas új német külügyminiszter.
Egyre élesebb a vita Nagy-Britannia és Oroszország között a Szkripal-ügy miatt. Theresa May tegnap a a londoni alsóház bizottsága előtt azt mondta, már 25 ország utasított ki orosz diplomatákat – derült ki az M1 délelőtti műsorából.
Hetvenöt éves korában elhunyt a Magyarországon több reformintézkedést meghonosító Demján Sándor, a Magyar Labdarúgóliga korábbi elnöke.
II. Rákóczi Ferenc születésének 342. évfordulóját méltatták március 25-én a ma Szlovákiához tartozó Borsiban, a fejedelem szülőházánál.
A kárpátaljai magyarok mindennapjait mutatja be Mohai Balázs, az MTVA/MTI fotóriportere azon a kiállításon, amely szerdán nyílik a kecskeméti Szent Imre Katolikus Óvoda és Iskolában.
A lengyel kormány kerítést építene keleti határai mentén, hogy megakadályozza az afrikai sertéspestis (ASP) további terjedését – közölte Krzysztof Jurgiel lengyel földművelésügyi miniszter a Vytenis Andriukaitis uniós biztossal közösen tartott varsói sajtóértekezleten.
Negyvennyolcra nőtt a kemerovói tűzvész halálos áldozatainak száma – közölték hétfő reggel az orosz hatóságok.
Folytatódik a Rákóczi Szövetség kárpátaljai utaztatási programja – hangzott el az M1 aktuális csatorna vasárnap délutáni Híradójában.
A Galga mentén tartották március közepén a Hagyományok Háza Hálózat éves találkozóját. Az összejövetelen az első születésnapját ünneplő szervezet tagjai számoltak be munkájukról, terveikről.
A záhonyi közúti határátkelőhelyen jelentkezett Ukrajnából Magyarországra történő belépésre személygépkocsival egy szlovák-ukrán kettős állampolgárságú férfi március 22-én.
End of content
End of content