Az amerikai szenátus megszavazta Trump adóreformját
Az amerikai szenátus 51-48 arányban megszavazta szerda hajnalban a Donald Trump elnök kormánya által javasolt adóreformot.
Az amerikai szenátus 51-48 arányban megszavazta szerda hajnalban a Donald Trump elnök kormánya által javasolt adóreformot.
Húsz év után újraindul Magyarországon a katonaipilóta-, illetve légiirányító-képzés a Nemzeti Közszolgálati egyetemen, illetve a szolnoki légi bázison – mondta a szolnoki helikopterbázis parancsnoka az M1 aktuális csatorna keddi műsorában.
Noha az utóbbi napokban is nőtt az erdőtüzek területe Kalifornia államban, a kedvező időjárási körülményeknek köszönhetően a tűzoltóknak sikerült megfékezniük a lángokat a teljes terület felén hétfő estére – közölték tisztségviselők.
Lezuhant egy An-2-es egymotoros, kétfedelű szállító repülőgép a nyenyec autonóm körzetben, Észak-Oroszországban kedden, a balesetben legkevesebb négyen életüket vesztették, kilencen pedig megsérültek.
Ismét emelkedett a munkájuk miatt megölt újságírók száma, az idén legkevesebb 65-en haltak meg, a tavalyi 57 után – mutatta ki Berlinben ismertetett jelentésében a Riporterek Határok Nélkül (RSF) nevű nemzetközi civil szervezet.
Mintegy 258 millió migráns van a világon, az ezredforduló óta 50 százalékos növekedés történt a számukban – közölte hétfőn az ENSZ. A világszervezetnek a migrációs tendenciákat és fejleményeket leíró jelentését a migrációs világnapon tették közzé.
Adventi vásáron nézelődők közé hajtott karácsony előtt egy héttel egy tunéziai bűnöző Berlinben. A terrortámadás egész Európát sokkolta, de az elkövető a merénylet után még több napig szabadon utazgatott az uniós országok között.
Elbírálták az Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny pályázatait. Végső döntés jövő áprilisban születik.
Hároméves felújítás után ismét megnyílt szombaton a látogatók előtt a világ egyik legrégibb könyvtára a Sínai-félszigeten álló Szent Katalin-kolostorban.
Elindította hétfőn a Debrecen-Moszkva járatát a WizzAir légitársaság. Az első debreceni járat a vnukovói reptérre szállt le, amelyet a légitársaság moszkvai járatai 2013 óta használnak.
End of content
End of content