Több millió menekült gyerek nem jut iskolai oktatáshoz
Menekült gyerekek milliói nem jutnak iskolai oktatáshoz – figyelmeztetett kedden az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR).
Menekült gyerekek milliói nem jutnak iskolai oktatáshoz – figyelmeztetett kedden az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR).
Tizenhat esztendeje, 2001. szeptember 11-én mintegy háromezer embert öltek meg az Al-Kaida terroristái, amikor négy repülőt térítettek el. Több mint másfél évtized után még mindig rengeteg a kérdés övezi a terrortámadás részleteit.
Vannak olyanok, akik nem hisznek a magyarságban, vagy egyáltalán nem akarják, hogy megmaradjon – mondta Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil kapcsolatokért felelős államtitkára vasárnap az Erkel Színházban tartott Határtalan Opera elnevezésű rendezvényen.
A Jakubinyi György érsek, az Erdélyi Római Katolikus Státus Alapítvány elnöke, valamint Holló László igazgatótanács elnök által aláírt, szeptember 9-én kelt sajtónyilatkozatot olvashatják az alábbiakban.
A People’s March for Europe (Népi felvonulás Európáért) címmel megrendezett demonstráción a szervezők szerint legalább 50 ezren vettek részt.
Összesen 18 áruház (öt hipermarket és 13 kisbolt) zárt be a munkavállalók sztrájkja miatt szombaton – közölte a Tesco sajtóosztálya az MTI-vel.
Az extrém erősségű földmozgások javarészt a Csendes-óceán partvidékére összpontosulnak, derült ki az Al Jazeera gyűjtéséből.
Alacsony részvételre, kevés meglepetésre és a kormányzó Egységes Oroszország párt jelöltjeinek győzelmére számít a szakértők többsége az Oroszországban vasárnap megtartandó helyhatósági regionális törvényhozási és kormányzóválasztáson.
Általában javul az egészségi állapot Magyarországon, miként az Európai Unióban is, de még sok a tennivaló – mondta Jakab Zsuzsanna, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) európai regionális igazgatója szombat reggel az M1 aktuális csatornán.
A német hatóságok több mint ötezer nevet tartalmazó célpontlistát találtak két terrorgyanúba keveredett férfi otthonának és munkahelyének átkutatásakor Mecklenburg-Elő-Pomeránia szövetségi tartományban a múlt héten – írta a Die Welt című német napilap pénteken.
End of content
End of content