Elhunyt Földi Imre
Meghalt Földi Imre, a magyar súlyemelés első olimpiai bajnoka, a Nemzet Sportolója, aki május 8-án lett volna 79 esztendős – tájékoztatta a család az MTI-t vasárnap.
Meghalt Földi Imre, a magyar súlyemelés első olimpiai bajnoka, a Nemzet Sportolója, aki május 8-án lett volna 79 esztendős – tájékoztatta a család az MTI-t vasárnap.
Tömegsport szenior kategóriában állítanának fel Guinness-rekordot április 29-én, Óbudán.
Mintegy 19 ezer embert tartanak nyilván a terrorizmushoz köthetően Belgiumban, a nyilvántartottak száma hét év alatt több mint 900 százalékkal emelkedett – közölte rendőrségi forrásokra hivatkozva a La Libre Belgique belga napilap pénteken.
Az Oroszország és a NATO közötti feszültség következményeként jelentősen emelkedett tavaly az orosz repülők miatti riasztások száma az észak-atlanti szövetség által lefedett területeken.
Az MTVA és a Megafilm Service közös, ifjúsági témájú sorozata, az Egynyári kaland hat részből álló, könnyed szórakozást ígérő második szériája 2017. május 13-tól heti rendszerességgel, szombat esténként 19:30-tól lesz látható a Duna televízión.
Törekedni kell arra, hogy előzetes letartóztatásba csak indokolt és legvégső esetben kerüljenek gyanúsottak, az európai börtönök legtöbbje ugyanis túlzsúfolt, az elhelyezés körülményein pedig a legtöbb esetben javítani kell – közölte az Európa Tanács kínzás elleni bizottsága (CPT) csütörtökön közzétett jelentésében.
A világ legrégibb holokausztarchívuma, a londoni Wiener Library péntektől megnyitotta a nagyközönség előtt a második világháború idején elkövetett háborús bűnökről szóló ENSZ-iratok online katalógusát.
Egy neonáci fegyveres tüzet nyitott pénteken az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) habarovszki parancsnokságának várószobájában, a támadót lelőtték.
A Kárpát-medence fiatal magyar borászai közötti tapasztalatcserét, a szakmai ismeretek bővítését, az exportcélú összefogást és a közös, piacképes árualapok kialakítását segíti a kétnapos Pannon Vinersitas Szabadegyetem, amelyet első alkalommal rendez meg a Magyar Nemzeti Kereskedőház (MNKH) a Junibor Fiatal Borászok Egyesületének szakmai támogatásával.
Speciális honlapot indítanak a tűzszerészeknek, egy helyen válnak elérhetővé a legmodernebb eszközökkel kapcsolatos információk – írta pénteki számában a Magyar Hírlap.
End of content
End of content