A Felvidékről kitelepítettekre emlékeztek Komáromban
A Felvidékről kitelepítettekre emlékezett ünnepi ülésén a Monostori erődben szerdán Komárom önkormányzata, Révkomárom képviselő-testületét vendégül látva.
A Felvidékről kitelepítettekre emlékezett ünnepi ülésén a Monostori erődben szerdán Komárom önkormányzata, Révkomárom képviselő-testületét vendégül látva.
A közszolgálati rádió- és televíziócsatornák ebben az évben is a kereszténység legnagyobb ünnepéhez méltó programokat ajánlanak hallgatóiknak, nézőiknek. A vallási műsorok mellett a palettán értékes filmek, dokumentumműsorok szerepelnek.
Paul Manafort, Donald Trump amerikai elnök választási kampányának első menedzsere ukrajnai lobbistaként jegyezteti be magát, visszamenőleges hatállyal.
A menekültkérelmek elbírálásának és az illegális bevándorlók kiutasításának jelentős felgyorsítását célozza az új olaszországi migrációs rendszer, amelyet az olasz szenátus után a római parlament alsóháza is megszavazott szerdán.
Először látogat Oroszországba hivatalos minőségében Federica Mogherini, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője áprilisban – jelentette be szerdai közleményében az uniós külügyi szolgálat.
A találkozásra a szíriai vegyifegyver-támadás kapcsán került sor.
Átadták a Hajléktalan Jézus szobrát Budapesten, a VIII. kerületben. A szokatlan Krisztus-ábrázolást, amely padon fekvő hajléktalanként jeleníti meg Jézust, Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek áldotta meg kedden.
Megszavazta kedden a román képviselőház azt a módosító indítványt, amely szerint az egészségügyi és a szociális intézményekben is alkalmazni kell olyan dolgozókat, akik beszélik a nemzeti kisebbségek anyanyelvét.
Páncélautó-szervizelés közben történt a robbanás a délkelet-törökországi Dijarbakir városát.
A Kárpát-medence déli térségének gazdag, de még kihasználatlan, mély geotermikus forrásainak fenntartható és energia-hatékony felhasználását szolgáló projekt indult, a Duna Transznacionális Program által finanszírozott DARLINGe (Danube Region Leading Geothermal Energy) projekt nyitórendezvényét a Magyar Földtani és Geofizikai Intézet (MFGI) székházában tartották meg hat ország mintegy 100 képviselőjének részvételével.
End of content
End of content